Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az észak-ír Demokratikus Unionista Párt (DUP), amely 10 képviselőt küldhet az új brit törvényhozásba, azzal kampányolt az előző parlamenti választáson (2015-ben), hogy a toryknak nem lesz meg az abszolút többségük, s így a DUP segítségével alakíthatnak majd kormányt - emlékeztet a BBC. Több szavazat, több mandátum, nagyobb befolyás, többet tehetünk Észak-Írországért - hirdették a plakátjaik.

A konzervatívok akkor kellő többséget szereztek, így a törvényhozásba került nyolc DUP-képviselő ellenzéki szerepbe kényszerült. A tegnap lezárult választási kampányban a párt elnöke, Arlene Foster nem tartotta valószínűnek, hogy pártja összeálljon a torykkal - végül is a közvélemény-kutatások a toryk abszolút többségének megtartását jósolták.

Az alternatíva, egy szivárványkoalíció lenne, amelyben a Munkáspárton kívül részt vennének a Liberális Demokraták, a Skót Nemzeti Párt és a DUP, ám nem látszik sanszosnak. Az ír párt ugyanis nem felejti el Jeremy Corbynnak, a Munkáspárt elnökének, hogy jó kapcsolatokat ápol a Sinn Féinnel, az ír függetlenség harcos pártjával, a DUP ősellenségével.

Miért ne?

Ezért aztán a DUP természetes koalíciós partnere a Konzervatív Párt. A felek a brexitben is egyetértenek, azzal a finomítással, hogy az ír politikai erő mérsékelt álláspontot foglal el az EU-s válással kapcsolatban. A DUP háza tájáról származó információ szerint nyitott kérdés, hogy be is lépnének-e a kormányba vagy csak kívülről, parlamenti szavazataikkal támogatnának egy kisebbségi kabinetet.

A nagy kérdés persze az, hogy mit kérnének a támogatásért cserébe. A brexittel kapcsolatban a DUP legfőbb célja, hogy az ír-észak-ír határ olyan nyitott, könnyen átjárható legyen, amilyen csak lehet. Elutasítják, hogy országuk speciális EU-státust kapjon, amit a Sinn Féin javasol, mert ez szerintük felhígítaná Észak-Írország brit jellegét.

Valakinek engedni kell!

A DUP - hasonlóan a Munkáspárthoz és a Liberális Demokratákhoz - azt ígérte a választóknak, hogy megtartja a nyugdíjak triple lock garanciáját, azaz azt, hogy a nyugdíjak az átlagjövedelmektől és az inflációtól függően, de legalább évi 2,5 százalékkal nőnek. A toryk az utóbbi ígérettől visszalépnének.

Az észak-ír párt csökkenteni akarja az idegenforgalmat terhelő áfát, el akarja törölni a légi közlekedési adót és mérsékelni akarja az Észak-Írországot és Nagy-Britanniát összekötő kompok jegyárait.

Az írek közti ősi csata hozadéka lehet az új kormánynak, hogy a Sinn Féin továbbra sem akarja elfoglalni a Westminsterben a pártot megillető helyeket. Jelen esetben ez hét üresen maradó képviselői széket jelent, így a kormány működéséhez szükséges parlamenti többség 326-ről gyakorlatilag 322-re csökken.

A kép forrása: MTI/AP/Matt Dunham