A dühös fiatalok viselkedése kiszámíthatatlannak látszott a csütörtöki brit parlamenti választások előtt, és nagyon úgy tűnik, hogy nagy részük lett abban, hogy a szigetország újabb hatalmas meglepetéssel szolgált a világnak - írta a Bloomberg riportjában. A kormányzó konzervatívok várt nagy győzelme helyett elvesztették az abszolút többségüket, amiben hatalmas szerepe volt a millenniumi nemzedék szavazatainak.

Ez persze nem volt eleve megírva a sors könyvében. Szükség volt hozzá Theresa May miniszterelnök jókora tévedésére, nevezetesen arra, hogy mélyen félreismerte első számú ellenfele, Jeremy Corbyn munkáspárti vezér mozgósító képességét.

Kicsit fenékbe kellett rúgni

A Nagy-Britanniában hét éve tartó megszorító gazdaságpolitika, a brexit, a nyugdíjak emelkedése és más ügyek megosztották az embereket. A fiatalokat azonban, úgy tűnik, először a May-ellenes sláger, a Hazug, hazug mozdította ki apatikusságukból. A szám 2,6 millió letöltésig jutott a YouTube-on.

Bizonyára sokak érzéseit fogalmazta meg egy 20 éves londoni fiú a Blombergnek, amikor azt mondta, kicsit fenékbe akarta rúgni a miniszterelnököt. Szerinte Corbyn kínált valamit az embereknek, amire szavazhattak, nem csupán pragmatikus okokból, hanem azért, mert úgy érezhetik, hogy ezzel változtathatnak a világon.

Corbyn-kultusz

Corbyn, aki a népszavazás idején a brexit ellen lépett fel - egyesek szerint félszívvel kampányolt -, immáron támogatja az EU-s válást. Ugyanakkor zárójelbe tette ezt a kérdést, és visszatért pártja baloldal gyökereihez. Igazságosabb világot ígért, amivel meglepte ellenfelét és nagy felhajtást teremtett maga körül. Eközben May csak botladozott a kampányban.

Jól mutatja a különbséget a két vezető között utolsó nagygyűlésük. A 68 éves Corbynra hatalmas tömeg várt, támogatói táncoltak beszéde előtt a pódium előtti parketten. Eközben a miniszerelnök egy londoni konferenciaközpont alagsorában mondta el igencsak rövid kampányzáró beszédét.

Matek

A benyomásoknál azonban többet mondanak a számok. A millenniumi korosztályba tartozó britek jóval nagyobb számban regisztráltatták magukat a parlamenti választás előtt, mint egy éve a referendum előtt. Kétmillió 34 évesnél fiatalabb próbált felkerülni a listákra az ezek lezárása (május 22.) előtti öt hétben. Ez 20 százalékkal több, mint amennyien a népszavazás előtti hasonló időszakban regisztráltak - derül ki a hivatalos adatokból.

Alex Salmond, a Skót Nemzeti Párt (SNP) volt vezetője - ő állt a párt élén a 2014 őszi függetlenségi népszavazás idején - elvesztette képviselői helyét. Egy munkáspárti győzte le. Az SNP más körzetekben is azt tapasztalta, hogy a Munkáspárt Corbyn lehengerlő kampányának köszönhetően az utolsó hetekben kiütötte a jelöltjeit. Az elmúlt években az SNP tudta lelkesítővé tenni a politikát, amire most a Munkáspárt volt képes.