Mindössze két hét hét múlva lesz az eurótagállamok pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport következő ülése, ám úgy tűnik, hogy a testület nem fog olyan javaslatot megfogalmazni a görög adósságokkal kapcsolatban, amely jelentősen enyhítené a görögök terheit - derült ki az athéni ekathimerini.com hírportál cikkéből.

Semmi jele annak, hogy a német kormány és az IMF addigra rendeznék ezzel kapcsolatos vitájukat. Berlin egyelőre hallani sem akar adósságelengedésről, míg a Valutaalap harmadik éve arról papol, hogy enélkül nem lehet egyensúlyba hozni Görögország pénzügyeit.

Irgum-burgum

Ezért aztán az athéni vezetés ideges. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök azzal próbálja enyhíteni a megszorítások alatt nyögő társadalom hangulatát, hogy átfogó megállapodást ígér az országot hitelező eurótagállamokkal. Ez magában foglalná az államra nehezedő, fenntarthatatlan adósságteher enyhítését.

A napokban üzletemberekkel találkozott, ahol azzal indította felszólalását, hogy a hitelezőket hibáztatta a késlekedés miatt. Kijelentette, hogy nem megy bele semmilyen javaslatba az eurócsoporttal folytatott tárgyalásokon, amely nem biztosítja, hogy a görög kormány újra a nyílt kötvénypiacokról vehessen fel hitelt. Ez állíthatná helyre az országgal szembeni befektetői-üzleti bizalmat.

Üzengetés

A hírportál azonban úgy tudja, hogy az eurócsoport következő, június 15-ei üléséig nincs esély egy ilyen megállapodási javaslat elfogadására. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter ragaszkodik ahhoz, hogy a görögök még feszesebbé tegyék pénzügyeiket, mielőtt visszatérhetnének a kötvénypiacokra.

Euklid Cakalotosz pénzügyminiszter viszont úgy véli, hogy országa teljesítette, amit a hitelezők elvártak tőle. A társadalomnak és az országnak esetleg tőkét hozó befektetőknek világos képet kellene kapniuk arról, hogyan fogja a kormány finanszírozni az államadósságot. Jánisz Szturnarasz, a központi bank elnöke arról beszélt, hogy Görögország nem engedheti meg magának a további bizonytalanságot az adósság ügyével kapcsolatban.

Az eurótagországok pénzügyi mentőalapja (ESM) görögországi misszióvezetője, Nicola Giammarioli azonban nem hatódott meg a segélykiáltásoktól. Szerinte az adósságkönnyítés helyett még mindig arról kellene beszélni, mit tesz az ország az ESM-programban - azaz a 2015 augusztusában elfogadott harmadik segélyprogramban - vállalt kötelezettségei végrehajtása értekében.