A kormányfő azt mondta: nem fél az előrehozott parlamenti választásoktól, de mindenekelőtt gazdasági és politikai stabilitást szorgalmaz.

A helyhatósági választások miatt szünetelt a parlamenti ülésszak, így több hét kihagyás után szerdán ült össze először a horvát nemzetgyűlés (szábor). Az ülés előtt Gordan Jandrokovic házelnök a sajtónak úgy nyilatkozott: minden megtörténhet, a parlament fel is oszlathatja magát. Az ülésen azonban sem az új miniszterek jelölése, sem a parlament feloszlatása nem került napirendre.

Horvátországban kormányválság alakult ki, miután Andrej Plenkovic kormányfő április végén kezdeményezte a kisebbik koalíciós párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) minisztereinek leváltását, mert támogatták az ellenzéki szociáldemokraták bizalmatlansági indítványát a pénzügyminiszterrel szemben. A koalíció felbomlásával a parlamenti többség is bizonytalanná vált. Ha a kormányfőnek nem sikerül az új többség létrehozása, amelyet a helyhatósági választások utánra ígért, várhatóan néhány hónapon belül előrehozott parlamenti választást tartanak - két év alatt a harmadikat.

A belügyi, igazságügyi, környezetvédelmi és energetikai, valamint a közigazgatási minisztériumot azóta államtitkárok vezetik. A tárcák élére a kormányfőnek új minisztereket kell jelölnie, akiknek a megszavazásához legalább 76 szavazatra van szükség a 151 fős parlamentben. Amennyiben ez nem jár sikerrel, a kormány megbukik és előrehozott választásokat kell kiírni.

A lapok szerint ennek egyre nagyobb az esélye, miután kedden késő este lemondott Ivan Vrdoljak, a liberális Horvát Néppárt (HNS) elnöke, mert pártja elnökségi tagjai nem támogatták a koalícióra lépést a kormányzó HDZ-vel. A HNS-nek kilenc képviselője ül a parlamentben, ami kényelmes többséget biztosított volna HDZ-nek. A liberális párt központi bizottsága (130 taggal) még szerdán késő délután meg kell erősítse az elnökség döntését, amit nagy valószínűséggel meg is tesz, annak ellenére, hogy egyesek közülük támogatják a kormányra lépést.

Sajtóértesülések szerint bizonytalan, hány támogatói szavazatra számíthat a parlamentben a konzervatív HDZ, a saját listáján bejutott 56 képviselőn túl.

A konzervatív párt már a nyolc kisebbségi képviselőre sem számíthat teljes mértékben.

Furio Radin olasz kisebbségi képviselő szerdán a sajtónak elmondta: az elmúlt időszakban nem folytattak tárgyalásokat a kormányzó párttal, mert szerinte teljes a káosz. Arra a kérdésre, hogy a többi nemzetiségi képviselő is egyet ért-e azzal, hogy előrehozott választásokat kell kiírni, azt válaszolta: "úgy gondolom igen". Mindenki különböző környezetből jön és különbözik a véleményük is - mondta, majd hozzátette: az ő véleménye az, hogy ki kell írni a választásokat.

Gordan Maras szociáldemokrata képviselő szerint szégyen, ami most történik a kormány körül.

Mint mondta: 41 napja állnak megüresedve a miniszteri székek. "Plenkovicnak újra össze kellett volna gyűjtenie a többséget a parlamentben, de ő ehelyett az emberek arcába nevet" - hangsúlyozta. Adja vissza a mandátumát, és a parlament majd eldönti, mikor lesznek előrehozott választások - tette hozzá.

Miro Bulj, a Híd parlamenti képviselője úgy vélekedett, hogy Pelenkovic "banánköztársaságot" csinált Horvátországból, ezért le kell mondania.