BUX
39357

A magyar művészet nagykövete lett az USA volt nagykövete

Tíz évvel ezelőtt vásárolta első magyar festményét, ma pedig már egy értékes − kortárs művészeket is felvonultató − magángyűjtemény tulajdonosa Nancy G. Brinker. Az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete az október végén megrendezésre kerülő első regionális budapesti kortárs művészeti vásár védnöke és egyik lelkes támogatója.

Szakonyi Péter, 2011. szeptember 5. hétfő, 10:36

− Rövid idő alatt lett hírneves magángyűjtő, akinek képeit már Amerika-szerte ismerik a műértők és múzeumlátogatók. Mivel indult a kollekció? Melyik képet vásárolta meg elsőként?− Éppen tíz évvel ezelőtt érkeztem Budapestre és nagykövetként elsőként a magyar társadalmat, az ország történelmét szerettem volna megismerni. Mivel nem beszélek magyarul, a művészet látszott kiváló közvetítőnek ehhez. A múzeumokat és galériákat járva egy Aba-Novák-festményt találtam, amely szó szerint megríkatott. A szeptemberi terrortámadások után voltunk, így nem csoda, ha mélyen érintett a harmincas évek végi New Yorkot bemutató kép − rögtön meg is vásároltam. Innen indult a magyar művészet szeretete, amiből itteni barátaim, elsősorban is Mozsik István segítségével gyűjtemény lett. − Ki követte Aba-Novákot a sorban? − Meg fog lepődni: egy Uitz Béla-festményt vettem, mert meg akartam ismerni a korszak másik "arcát" egy szovjetunióbeli művész alkotásán keresztül. A gyűjtemény megalapozásának periódusában a hangsúlyt a két világháború közti magyar művészetre helyeztem, majd később olyan, a holokauszt során elpusztított festők alkotásait vásároltam, akiknek életműve sajnálatos módon kettétört. − Mire, pontosabban kikre fokuszál gyűjtőként? − Sok nagy kedvencem van, így a gyűjtemény sem koncentrál egy korszakra, Szőnyi Istvántól Moholy-Nagyon át Fehér Lászlóig ível a sor. Nemcsak festményeket, de vázlatokat, fotókat és leveleket is gyűjtök − még most is évente néhány darabbal gyarapszik a kollekció. A legutóbbi években főleg a kortárs magyar művészet érdekel, ezt gyűjtöm. − Erről egy szép albumot is kiadott, és a gyűjtemény országjáró körúton is járt az Egyesült Államokban, ahol nagyon kevesen ismerik a magyar művészetet. Milyen véleményeket hallott a látogatóktól? − Valóban a meglepetés erejével hat a magyar művészet az USA-ban. A látogatók, akik közt barátaim, üzletemberek és politikusok is megtalálhatók, őszinte lelkesedéssel fogadják a képeket, számukra teljesen új világot és megközelítési módokat nyitnak meg. Több olyan festmény is függ a házam falán, amelyeket tucatnyian megvettek volna − de erről szó sem lehet. A magyar festményekkel kapcsolatban nagyon különbözők a vélemények − egyben azonban egyetértenek az amerikaiak: szinte mindet a sötét tónusvilág jellemzi. − Ha jól tudom, Nicolas Salgo után ön a második olyan amerikai nagykövet, aki budapesti tartózkodása alatt jelentős gyűjteményt hozott létre. Salgo kollekciója New Brunswickban, egy városi múzeumban tekinthető meg, az öné hol látható? − Állandó kiállításon még nem szerepel a kollekció, de házaim most is nyitva állnak a látogatók előtt. Előbb vagy utóbb szeretném a képeket egy múzeumban látni, de hogy mikor és kinek adományozom, erről még nem döntöttem. − A közelmúltban felvetődött, hogy Munkácsy nagyszabású triptichonja vagy annak két darabja ismét amerikai földre kerül − befektetők vásárolnák meg. Ön, akinek szintén van egy Munkácsyja, mit szól ehhez? Segítené ez a magyar művészet megismertetését? − Biztos vagyok benne, hogy igen. A világ nagy múzeumaiban sajnos nagyon kevés magyar műtárgy található, a magyar művészeket kevés kivételtől eltekintve nem ismerik − és Munkácsy is jócskán alulértékelt a nemzetközi műkereskedelemben. Ha ezek a képek visszakerülnének Amerikába, biztos, hogy nagy hírverést keltenének a magyar művészetnek. − Immár évtizedek óta húzódik a magyarországi restitúció − a híres műgyűjtők leszármazottai annak ellenére nem kapják vissza kincseiket, hogy húsz évvel ezelőtt hazánk is aláírta az erről szóló washingtoni megállapodást és azóta többek közt Hillary Clinton levélben is sürgette a kormányt, hogy állapodjon meg az örökösökkel. Megemlíti ezt a kortárs művészeti vásár társvédnökének, Martonyi Jánosnak? − A restitúció kérdése világszerte napirenden van, én ennek megoldásában nem szeretnék véleményt formálni. Műgyűjtőként is át tudom érezni azok fajdalmát, akik nagyszüleik vagy szüleik egykori kollekcióját kívánják visszaszerezni. Nagyon remélem, hogy ez a probléma hamarosan megoldódik.