A nagybányai főtér a művésztelepen dolgozó festők kedvelt témája volt, a most kalapács alá került kép − Ziffer Sándor 1908-ban megfestett Nagybányai főtere − nemcsak a festő életművében foglal el kitüntetett szerepet, de a neós mozgalom egészében is. A festmény az este legmagasabb leütési árát érte el 46 millió forinttal, 20 milliós kikiáltási ár, 50 milliós felső becsérték mellett.
Bortnyik Sándor konstruktivista festménye, a berlini éveiben készült Raum, Frau, Ich ugyanilyen feltételekkel indult, végül 30 millió forintért cserélt gazdát, csakúgy, mint Batthyány Gyula harmincas évek elején készült, a párizsi élet sztereotípiáit felidéző képe, a Párizsi kokottok (más címen Hölgyek konflisban), amely 15 milliós kikiáltás és 35 milliós felső becsérték után jutott idáig. Vaszary Jánostól a Hölgy ciklámennel 26 millió forintot ért el (a kép 1982 decemberében a BÁV-nál Könyöklő nő címen 35 ezer forintért indult és nem volt rá vevő). Az eddig említett festmények leütési ára benne volt becsértékük sávjában, a másik Vaszary azonban, a Déli pihenő − noha leütötték 25 milliós kezdő árán −, jóval 35−45 milliós becsértéke alatt maradt.

Munkácsy Mihály Fiatal lány fehér fodros blúzban című olajképe − hátoldalán vázlattal a Műteremrészlet festményhez − 26 millió forintot ért el. A mű közel 140 éves lappangás után került elő 2008 tavaszán, a svájci Koller aukciósházban. Schönberger Armand Aktkompozíció kutyával című különleges art deco képe 24 milliót, Aba-Novák Cserépvására 22 millió forintot ért meg vevőjének, Dési Huber István munkája, a Csendélet Bauhaus-könyvvel 12 millió forintot, Molnár C. Pál aktjai pedig 11 milliót értek el.
Nagyarányú áremelkedésre is volt példa: Hans Zatzka osztrák akadémikus festő Tavasz című szecessziós hangulatú festményének árát 550 ezer forintról 3,2 millióig tornázták fel a licitálók. A hazájában elismert és híres szerb Milan Konjovictól − akinek hosszú élete során többféle korszaka is volt, párizsi tanulmányaitól a szocialista realizmuson át a szülőföldjét, Zombort megörökítő tájképfestészetig − egy népviseletbe öltözött asszonyt ábrázoló 1933-as olajképet lehetett megszerezni, többen licitáltak Belgrádból is, így 7 millió forintért cserélt gazdát.

napi