Ha nem is a 2011-es tempóban, de tovább gyarapodott tavaly a világ aukciós műkereskedelme − derül ki a világ vezető szakmai adatbázisa, a francia Artprice és a kínai műtárgypiacra szakosodott Artron múlt héten közzétett jelentéséből. A művészeti árverések összértékesítése 2012-ben több mint 6 százalékkal, 12,269 milliárd dollárra (9,42 milliárd euró) növekedett, ami újabb rekordot jelent. 2011-ben ugyan 21 százalékos bővülést produkált ez a piac − és akkor lépte át először a tízmilliárd dollárt −, de akkor volt honnan feltörni a válság évei után. (Az összforgalomba az Artprice nem számítja bele a bútor-, illetve régiségárverések eredményét.)
A legkapósabb tavaly Andy Warhol volt: összesen 329 millió dollár értékben adtak el munkáiból − az amerikai pop-art művész utoljára 2007-ben állt a lista élén, 2011-ben a 3. helyet szerezte meg. A 2011-es bajnok, a kínai Csang Ta-csien (Zhang Daqian) tavaly a második lett, utána következik az első európai, Pablo Picasso. A legdrágább élő művész, a német Gerhard Richter, az ötödik helyre került (Absztrakt kép című alkotása tavaly októberben 30,4 millió dollárért kelt el).

Országonként nézve továbbra is a 2010-ben élre törő Kína vezet, 5,068 milliárd dolláros, azaz a globális piac 41,3 százalékát jelentő összforgalommal; a második és a harmadik legnagyobb piac, az USA és Nagy-Britannia együtt se mondhat magáénak ekkora hányadot (27, illetve 18 százalékos részesedéssel). Külön kiemelte viszont az elemzés, hogy a nyugati aukciósházak együttvéve 5,5 százalékkal növelték forgalmukat és itt született az új világrekord is, amikor Edvard Munch Sikolyát 120,8 millió dollárért adta el tavaly májusban a Sotheby's (Napi Gazdaság, 2012. május 4.). Kína viszont öt éve a legrosszabb teljesítményt nyújtotta az eladatlan tételek terén: a felkínált művek 53,9 százaléka maradt vissza, szemben a nyugati házak 37 százalékos arányával.

A kínai adatok általában azt  mutatják, hogy véget ért a 2008-ban beindult robbanásszerű ottani növekedés − hangsúlyozták az Artron szakértői. Ebben közrejátszottak a homályos, sokszor ki nem fizetett ügyletként záruló tranzakciók, illetve a hamisítási botrányok is − a kínai gyűjtők óvatosabbak lettek. Tavaly már csak hat művet adtak el Kínában tízmillió dollárnál drágábban, szemben a 2011-es 22-vel. A kínai műtárgypiacon még mindig hiányzik a kellő jogi szabályozás, az illegális kereskedéssel szemben nehéz korlátozó vagy büntető szankciókat hozni − emeli ki a jelentés −, de az aukciós eladások hitelessége is nagyon alacsony, ami szintén elriasztja az esetleges új vevőket.

A legkapósabb művészek (millió dollár, 2012)
HelyezésMűvészAukciós összértékesítés*
1.Andy Warhol (1928−1987)329 963 430
2.Zhang Daqian (1890−1983)287 223 639
3.Pablo Picasso (1881−1973)286 145 305
4.Qi Bashi (1864-1957)270 195 309
5.Gerhard Richter (1932)262 806 424
6.Xu Beihong (1895-1953)175 786 482
7.Li Keran (1907−1989)166 791 556
8.Mark Rothko (1903−1970)166 783 649
9.Francis Bacon (1909−1992)153 089 002
10.Fu Baoshi (1904−1965)152 071 133
11.Jean-Michel Basquiat (1960−1988)141 276 790
12.Joan Miró (1893−1983)134 875 177
13.Alexander Calder (1898−1976)128 551 918
14.Edvard Munch (1863−1944)120 850 295
15.Claude Monet (1840−1926)120 624 873
Forrás: *jutalékkal együtt Forrás: artprice.com