10 ÉV - 10 NAP - 10 ELŐADÁS
November elején ünnepli 10. születésnapját a legnépszerűbb hazai improvizációs színház, a Momentán Társulat.

Sok minden történt ez idő alatt: az improvizációs színház magyarországi meghonosításától és önálló színházi műfajjá válásától, a közel 1 000

interaktív előadáson és a "Momentán" című, kamaszoknak szóló tévéműsor 50 adásán át, az improvizációs képzések, workshopok és fesztiválok létrehozásáig, és a Társulat saját színházának megnyitásáig. A jubileum alkalmából a Társulat fergeteges programsorozattal kedveskedik a közönségnek.

10 napon át folyamatos színházi jelenléttel, impró-előadásokkal, elő- és utóprogramokkal várják az érdeklődőket játszóhelyükön, az IMPRÓ - kreatív töltőállomáson. Lesz itt ImpróJam és Nulladik Óra, párkapcsolatokat boncolgató Ketten és romantikus komédia (HáziMozi), vagy a jól bevált Fröccs, ahol ezúttal a "Multi: biztonság vagy rabszolgaság?" témát szedik ízekre. Nagy durranásnak ígérkezik a Momentán vs. Dumaszínház produkció is (ez immáron a második ilyen összecsapás lesz), és természetesen előkerülnek az eltelt 10 év kedvenc játékai is (Best of Momentán).

A "hivatalos" programok mellett számos ingyenes, interaktív ínyencség is várja az érdeklődőket.
Mini impró workshop és impró kaszinó, jubileumi kvíz és kulisszatitkokat leleplező pódiumbeszélgetések a Társulat tagjaival, vagy épp a "Momentán anno és most" képi és videó emléktúra szórakoztatja majd többek között a nagyérdeműt.

Jöjjön el Ön is, és élvezze a kötetlen improvizációk megismételhetetlen hangulatát!
Ne feledje: 10 éve nem tudják, mit tesznek 5 perc múlva!
Próbálja ki Ön is!