A MOL és az Új Európa Alapítvány harmadik alkalommal hirdette meg a "Média a Tehetségekért Díj" pályázatát, amelynek keretében négy kategóriában osztott díjakat olyan újságíróknak, akik felismerik a fiatalokban rejlő lehetőségeket, és bemutatják őket a nyilvánosság előtt.

Online kategóriában Szász Barna, az Index újságírója vihette haza a díjat. Ő Várady Andrást, az USA-ban élő 16 éves jazzgitárost mutatta be az olvasóknak. A legjobb rádiós interjú készítője Tarnóczi László, a Kossuth Rádió munkatársa lett, aki egy színházi rendezőnek készülő gimnazistával készített interjút, miután a fiatal tehetség színre vitte az Antigonét a salgótarjáni Zenthe Ferenc színházban. A print kategóriában Szász Adrián (Presztízs Sport) munkáját értékelte legjobbnak a zsűri, aki Senánszky Petra háromszoros junior világbajnok búvárúszóval készített interjút. TV-videó kategóriában a Kultúrpart csapata nyerte az elismerést, Bényi Péter, Kalmár András és Kaltenecker Tamás közreműködésével, filmjük Borsi Flóra autodidakta fotóművésznőt mutatta be.

Pályázni olyan 2014. január 1 - október 31. között megjelent írással, interjúval, riporttal lehetett, amely a sport, a tudomány vagy a kultúra területén eredményes fiatal tehetségeket mutatott be. A nyerteseket háromfős szakmai zsűri választotta ki, amelynek Keresztes Ilona és Mezei Dániel, az MTVA munkatársai és Illényi Balázs, a HVG szerkesztője voltak a tagjai.
"Ezzel a díjjal az elismerésünket fejezzük ki olyan újságírók felé, akik - hozzánk hasonlóan - nagyra értékelik a fiatalokban rejlő tehetséget, szorgalmat és tudást. Nekik köszönhetően jobban megismerjük ezt az új generációt, akiknek teljesítménye, kitartása követendő példa lehet mindannyiunk számára, és akikre méltán büszkék lehetünk" - mondta Szollár Domokos, a MOL kommunikációs igazgatója a díjátadón.

A Média a Tehetségekért Díj pénzjutalommal is jár, az első helyezett és a közönségdíjas pályázók egyaránt százötvenezer forintot kapnak, míg a második és harmadik helyezettek 1-1 táblagépet és e-book olvasót kapnak ajándékba.
A pályázatokat a http://www.tehetsegesfiatalok.hu/palyazatok linken lehet megtekinteni.