Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az újság online kiadásában szerdán azt írta név nélkül nyilatkozó igazságügyi minisztériumi tisztségviselőkre hivatkozva, hogy az egyik magánmegbeszélés Sessions és Szergej Kiszljak orosz nagykövet között az akkor még szenátori tisztséget betöltő amerikai politikus irodájában zajlott le tavaly szeptemberben, amikor - az amerikai hírszerzés szerint - tetőfokára hágott az orosz kiberhadjárat, amellyel Moszkva befolyásolni próbálta az amerikai elnökválasztás eredményét.

Az amerikai lap úgy tudja, hogy Sessions és Kiszljak júliusban is találkozott egymással. A két találkozó idején Sessions a szenátus fegyveres erők bizottságának tagja volt, és Trump egyik külpolitikai tanácsadója. Jelentős szerepet játszott Trump kampányhadjáratában, amelyhez tavaly februárban csatlakozott.

Amikor a kinevezése előtti, január 10-i szenátusi meghallgatáson a politikust Donald Trump kampánystábjának emberei és Moszkva képviselői közti kapcsolatfelvételekről kérdezte egy demokrata párti szenátor, Al Franken, Sessions nem tett említést az orosz nagykövettel folytatott megbeszéléseiről - írja az MTI.

"Nem tudok semmi ilyesmiről... nem kommunikáltam az oroszokkal" - idézi Sessions akkori nyilatkozatát a The Washington Post, amely közzétette a szenátusi meghallgatásról szóló videofelvételt is. (Trumpnak nemcsak az oroszokkal van gondja, nemrég meghökkentő üzenetet kapott Mexikóból is.)

A lapot tájékoztató minisztériumi illetékesek szerint Session úgy ítélte meg, hogy a törvényhozók számára nem lényegesek az orosz nagykövettel folytatott megbeszélései, és Sessions részleteiben már nem is emlékszik arra, hogy miről tárgyalt Kiszljakkal.

"Egyáltalán semmi félrevezető nem volt a válaszában" - mondta a lapnak Sarah Isgur Flores, Sessions szóvivője. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szenátusi meghallgatáson Sessionst Oroszország és a Trump-kampány kapcsolatairól kérdezték, és nem azokról a találkozókról, amelyeket ő szenátorként, a fegyveres erők bizottságának tagjaként bonyolított le. A szóvivő hozzátette, hogy Sessions tavaly több mint 25 megbeszélést folytatott ilyen minőségében külföldi nagykövetekkel.

A 70 éves alabamai politikust - aki két évtizede tagja a szövetségi szenátusnak - végül 52:47 arányban szavazták meg több mint egy napig tartó kemény vita után, amelyben a demokrata párti szenátorok hevesen bírálták és elutasították jelöltségét.

Az amerikai lap azt írja, hogy Sessions és a nagykövet titokban tartott megbeszélései miatt felerősödhetnek a kongresszusi követelések, hogy egy külön bizottság vizsgálja Oroszország állítólagos szerepét az amerikai elnökválasztási kampányban.

Michael Flynn-nek, Trump első nemzetbiztonsági tanácsadójának le kellett mondania a múlt hónapban, miután fény derült arra, hogy az Oroszország elleni amerikai szankciókról tárgyalt az orosz nagykövettel még Trump hivatalba lépése előtt, és megbeszéléseit illetően félrevezette Mike Pence alelnököt.

Sessions főügyészként nemcsak az igazságügyi minisztériumot vezeti, hanem felügyeli a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) is, amely vizsgálta az orosz beavatkozást az amerikai elnökválasztásba és Trump kampánystábjának esetleges kapcsolatait az oroszokkal.