Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en elmondta: minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a BUX, de a nemzetközi piacokat nézve a magyar tőzsde ezzel is felülteljesítő volt - írja az MTI.

A szakértő kiemelte: a tőzsde egyik legfontosabb cége, az OTP pénteken tette közzé gyorsjelentését. A részleteket is megvizsgálva az eredmény nem is olyan rossz, a kilátások továbbra is jónak mondhatók - fogalmazott. Hozzátette, a kezdeti zuhanás után, amikor 2 százalék mínuszban is járt a bankpapír, végül emelkedni kezdett, és a napot nyitó árfolyamán zárta.

Pénteki bejelentés szerint Mészáros Lőrinc 16,9 százalékos részesedést vásárolt az Opimus Group Nyrt.-ben, amelyhez a Mediaworks kiadóvállalat is tartozik, továbbá 19,57 százalékos tulajdonrészt szerzett a Konzum Nyrt.-ben. Közölték azt is, hogy a két társaság stratégiai partneri együttműködést tervez a turizmus, a pénzügyi- és tőkepiaci befektetések, a média, továbbá az ingatlanfejlesztés területén.

Mindkét társaság részvényeinek kereskedését felfüggesztették reggel, majd a bejelentés után újraindult kereskedésben jelentősen drágultak a papírok. Az Opimus árfolyama 25 százalékkal 50 forintra, a Konzumé 2,59 százalékkal 119 forintra nőtt.

A vezető papírok közül a Mol 0,39 százalékkal 20 700 forintra erősödött, 1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára nem változott, 8950 forintot ért, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,60 százalékkal 498 forintra csökkent, forgalma 546,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0,08 százalékkal 6503 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!