Veres Tibor
Ingatlanfejlesztés, befektetések, kereskedelem

Becsült vagyon: 79,5 milliárd

A Veres Tibor tulajdonában lévő Wallis Csoport árbevétele tavaly már meghaladta a 110 milliárd forintot, nyeresége pedig a 2 milliárd forintot. Évek óta stabilan fejlődik a Wallis-csoport egyik vezető cége, a Graboplast Zrt. A győri társaság termékeinek 95 százalékát exportálja a világ 50 országába. A Grabo a tavalyi 16 milliárdos árbevételével nem érte el a 2008-as 19 milliárd forintos csúcsot, de az évek óta tartó kutatás-fejlesztési beruházások már eddig is szemmel látható eredményt hoztak. A cég sportpadlói és a nanotechnológiával készülő ezüsttartalmú kórházi padlóbevonó műanyagai jelentős üzleti bevételt hoztak tavaly is. A termékek nagykereskedelmével egy német céget bíztak meg, így az unió országaiban még erőteljesebb expanzióra számítanak. A kelet-európai terjeszkedést cégfelvásárlással igyekeznek erősíteni, aminek most folyik az előkészítése.

Ismét épít a Wallis Csoport ingatlanfejlesztési cége, a Wing Csoport. Idén ősszel adják át a Budán a négymilliárd forintos beruházással készülő Hegyvidék bevásárlóközpontot, és folytatják a tavaly elkezdett Dél-pesti Logisztikai Központ építését is. Ez utóbbi kétmilliárdos költségeit külföldi bankhitelből fedezik. Elindul a Váci úton egy új irodaház alapozása, és folytatódik néhány építkezés előkészítése - így a Lánchíd melletti foghíjtelekre tervezett Clark Hotel is. Egyelőre késik a Duna Passage nevű új budapesti városrész beruházásának indítása. Tavaly értékesítették a Bajor Polar irodaházat és a Magyar Televízió épületéről is megállapodás született a kormánnyal. A kölcsönösen előnyös szerződés értelmében − a pénzügyi feltételek teljesülése esetén − a tévészékház állami tulajdonba kerülhet.

Tízmilliárd forintos árbevételt és egymilliárd forintos nyereséget ért el tavaly a Wallis és a Strabag FM közös szolgáltató cége. Az ingatlanszolgáltatásra specializálódott Strabag PFS nagyméretű irodaházak fenntartását végzi. Hasonlóan jó évet zárt a Market Zrt., ebben 51 százalékos részesedése van Veres Tibornak a Wingen keresztül. A magasépítésben elsők között jegyzett vállalkozás árbevétele az évek óta hanyatló piacon is elérte tavaly az 50 milliárd forintot.

A budapesti tőzsdén is jegyzett energiacég, az Alteo tavaly jelentősen növelte aktivitását, elsősorban a megújuló energiatermelés területén, de megjelentek a gázkereskedelemben is.

A cégcsoport autókereskedelmi üzletága (BMW, Opel, Citroën, Saab) egy új márkával gyarapodott: jól sikerült a japán Isuzu kisteherautók bevezetése a magyar piacra, és egy kis túlzással elmondható, hogy nem tudnak annyit behozni belőle, amennyit villámgyorsan el ne tudnának adni. A Saab összeomlása után már 2012-ben a Mazda forgalmazását emelték be a portfólióba.

2002
25 milliárd forint
2003
30 milliárd forint
2004
30 milliárd forint
2005
34 milliárd forint
2006
40 milliárd forint
2007
51 milliárd forint
2008
61 milliárd forint
2009
64 milliárd forint
2010
68 milliárd forint
2011
73 milliárd forint