új hír érkezett
  • Európa Liga - Máltai, izraeli és lett ellenfelekkel kezdenek a magyarok

    , 2017. június 19. hétfő, 13:39

    A bajnoki ezüstérmes Videoton a máltai Balzannal, a bronzérmes Vasas az izraeli Beitar Jerusalemmel, míg a kupagyőztes Ferencváros a lett Jelgavával találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában - írj az MTI.


    MTI/EPA 

    A hétfői, nyoni sorsolás szerint a Videoton és a Ferencváros hazai pályán, a Vasas pedig idegenben kezd az első körös párharcban. Az első mérkőzéseket jövő csütörtökön, a visszavágókat pedig július 6-án rendezik.

  • A Vlagyimir Putyin iránti rajongás új szintre emelkedett azzal a kiállítással, amelynek festményein emberfeletti képességekkel megáldott, szuperhősként ábrázolják minden oroszok államfőjét – derül ki a Moscow Times cikkéből. A moszkvai UMAM galériában január 15-éig tekinthető meg a SUPERPUTIN tárlat, amelynek egyetlen képe sem született megrendelésre. Mindegyik mű alkotója szabadon szárnyaló fantáziájának eredménye. Putyin látható római császárként, télapóként, medvén lovagló lovagként, olimpiai bajnokként, ölében párduccal, illetve lovat vagy kiskutyát dédelgető férfiként. (Ide kattintva láthat válogatást a művekből.)

    A kiállítás szervezői arra kérték a harminc művészt, hogy próbálják megjeleníteni Vlagyimir Putyin különleges népszerűségét. Az alkotások mottója így szólt: Hogyan látják általában az elnököt az emberek. A tárlat modern szuperhősként tálalja Putyint, akinek adottságait a szuperképességek, illetve a szupererő jelzőkkel jellemezhetjük. Egy 22 éves diák fellelkesülve a látottakon bejelentette, hogy adományokból újabb kiállítást akar rendezni Putyinról februárban. Hárommillió rubelre (13,5 millió forint) lenne szüksége – jelenleg 200-nál tart.

    Putyin a napokban jelentette be, hogy indul a 2018. márciusi elnökválasztáson negyedik megbízatásának elnyeréséréért. A Nyizsnij Novgorod-i autógyártó üzemben, ahol nyilvánosságra hozta szándékát dörgő taps és üdvrivalgás fogadta a hírt. Senki sem kételkedik abban, hogy az ujjongás a népakaratot tükrözte, azaz Putyin simán nyerni fog a szavazáson.

  • Itt a Jurassic World előzetese

    Szász Péter, 2017. december 8. péntek, 11:45

    Megjelent a Jurassic World: Fallen Kingdom első előzetese.

    A film 2018-ban érkezik Bryce Dallas Howard, Chris Pratt és Jeff Goldblum szereplésével.

    Ez lesz az 5. Jurassic Park film, elődje a 2015-ös Jurassic World óriási siker volt a mozikban.

    Az IMDb szerint a filmet 2018 június 7-én mutatják be a magyar mozikban.

  • Megmentenék a Macskafogót

    Szász Péter, 2017. december 8. péntek, 10:24

    Gyűjtés indult az 1986-ban bemutatott Macskafogó című rajzfilm megmentésért, és az alkotók támogatásáért - írja az Index.hu.

    A Ternovszky Béla rendezte és a közelmúltban elhunyt Nepp József írta kultikus rajzfilm felújításához a film rajongói ötmillió forintot szeretnének összegyűjteni.

    Az eredeti kópia az elmúlt évtizedekben karcos, fakó és szemcsés lett. Ezen a negatív filmen kívül pedig csak gyengébb minőségű pozitív filmkópiák, valamint VHS és DVD másolatok léteznek, írják a szervezők.

    Két évvel ezelőtt a munkát egyébként már elkezdték, akkor 195 ezer darab kockát szkenneltek be egyesével, megtisztították és az eredeti képi világhoz hűen újraszínezték.

    Poroszlay Kristóf Grabowski szerepében játszik a Macskafogó musicaljének próbáján.
     MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely