új hír érkezett
  • Hétéves börtönt kapott a volt VW-igazgató

    Domokos László, 2017. december 7. csütörtök, 12:05

    A detroiti bíróság hétéves börtönbüntetésre ítélte a Volkswagen környezetvédelmi megfelelőségért felelős volt vezetőjét, a német állampolgárságú Oliver Schmidtet. Emellett 400 ezer dollárt is fizetnie kell a 48 éves Schmidtnek.

    A VW korábbi munkatársát konkrétan vádolták, hogy ő vezette azt az összeesküvést, amelynek a célja a dízelmotorokba épített csaló szoftver létezésének eltitkolása volt. Mivel a Sean Cox vezette bíróság megállapította, hogy Schmidt nem működött együtt a hatóságokkal, a maximális büntetést szabták ki rá. Augusztusban két másik vádpontban – összeesküvésben és a levegőtisztasági törvény szándékos megszegésében – már bűnösnek találták a férfit, de ítéletet csak most hirdettek - írta a Totalcar.

    A volt igazgatót januárban tartóztatták le, és március óta ül a Michigan állambeli Milanban, szövetségi fegyházban. Az ítélet alapján ott is marad, és az eddig fogdában és börtönben töltött csaknem 11 hónapot beleszámítják a büntetésbe. Bár a dízelbotrány kapcsán eddig nyolc korábbi VW-alkalmazottat vádoltak meg, Schmidten kívül eddig csak James Liang mérnök állt bíróság elé, ő három év négy hónap börtönt kapott, miután együttműködött a hatósággal.

  • Elhunyt Császár Ákos

    Szabó Dániel, 2017. december 15. péntek, 16:48

    Csütörtökön, 94 éves korában meghalt Császár Ákos matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja csütörtökön - írja az MTI.

    A Kossuth-díjas matematikus tudományos tevékenységének két fő területe a valós függvénytan és a topológia volt. Az 1940-es, 1950-es években írt valós függvénytani munkái kiemelkedő, ma már klasszikusnak számító eredményeket tartalmaznak. Az 1950-es évek végétől érdeklődése a topológia felé fordult, majd az általános topológia nemzetközileg elismert szaktekintélyévé vált - olvasható az MTA által kiadott életrajzban.

    Egyik legfontosabb eredménye volt, hogy megalkotta a szintopogén tér fogalmát, kidolgozta a szintopogén terek elméletét. Az általános topológia alapjairól szóló könyvét három nyelven adták ki. Nevét több matematikai fogalom, így a Császár-derivált és a Császár-poliéder is őrzi.

    Császár Ákost 1962-ben Akadémiai Díjjal, 1963-ban Kossuth-díjjal jutalmazták. 1983-ban Szele Tibor-emlékéremben, 1992-ben pedig az ELTE-emlékéremben részesült. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 1999-ben elnyerte az Arany János Közalapítvány a Tudományért nagydíját. 2008-ban ismeretterjesztői munkásságáért Szily Kálmán-emlékérmet kapott, míg 2009-ben elnyerte az Akadémiai Aranyérmet.

  • Meghalt Tapsi Hapsi atyja

    Szabó Dániel, 2017. december 15. péntek, 16:27

    Az animátor Wikipédiája szerint Bob Givens december 14-én, 99 évesen halt meg. Givens az 1930-as évek közepétől dolgozott rajzolóként, először a Walt Disney-nél, majd a Warner Brosnál. Amellett, hogy ő teremtette meg Tapsi Hapsi figuráját, dolgozott a Donald kacsán és rajzolt a Hófehérke és a hét törpében.

    Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP

    Givens egészen 2001-ig aktív volt. Chuck Jones barátja halálakor vonult vissza.

  • Fontos bejelentéseket tett a Gyed Maroz

    Komócsin Sándor, 2017. december 15. péntek, 15:47

    Az elmúlt hetek találgatásai után végre tiszta vizet öntött a pohárba politikai céljaival kapcsolatban a Gyed Maroz, a Mikulás orosz megfelelője – adta hírül a Moscow Times. A Gyed Maroz Oroszországban nem december elején, hanem az év végén, az ottani karácson idején látogatja meg a családokat - Sznyegurocskával, azaz Hópelyhecskével együtt, aki az európai krampusszal ellentétben egyfajta királykisasszony a Télapó oldalán –, ám már most sajtótájékoztatót tartott, hogy megossza a sajtómunkásokkal idei üzenetét.

    AFP PHOTO / Vyacheslav Oseledko

    Legfontosabb bejelentése az volt, hogy nem kíván indulni a 2018. március 18-ai oroszországi elnökválasztáson. Ez igen-igen jó hír annak a 23 jelentkezőnek, aki eddig bejelentette, hogy megméretteti magát a szavazáson. A Gyed Maroz emellett kitért az orosz-amerikai viszonyokra is, amelyek az elmúlt években nem voltak túl rózsásak. Az újságírók azt firtatták, milyen a kapcsolata ottani megfelelőjével, a Mikulással, azaz a Santa Clausszal.

    Santa és én nem vagyunk versenytársai egymásnak – kezdte a Gyed Maroz. (Szavait még a hivatalos állami hírügynökség, a RIA Novosztyi is közreadta.) Nagyon jó barátok vagyunk – folytatta –, gyakran találkozunk mesevilág lakóinak tanácskozásain.