Tegnap késő este ismét felröppent Matolcsy György neve, mint márciustól új jegybankelnök várományos. A Világgazdaság megbízható forrásból dobta be, mely azért tűnhet hitelesnek, mivel korábban arról volt szó, hogy a Fidesz február 5 - 7 között, jelenleg is tartó frakcióülésén nevezi meg a miniszterelnök Simor András utódját. A múlt héten az időpont változott, Orbán Viktor Brüsszelben kijelentette, hogy március legelső napjaiban, Simor március 3-án lejáró mandátuma előtt nevezi meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnökét.

Matolcsy jelölésének hírére, és unortodox jegybanki politikára már mintegy egy hónappal ezelőtt jelentősebb forintgyengülési hullámot láthattunk. Újabb tesztre nem biztos, hogy szükség van, főleg nem a dollárkötvény kibocsátás közepette. Összeesküvés nélkül nézzük a másik oldalt. Ha magyar öt vagy tízéves lejáratú dollárkötvényt szeretnék venni - már pedig a dollárt a legutóbbi (január 29-i) FED ülés óta tudjuk hogy továbbra is aktívan nyomtatják, tehát a dollárkínálat továbbra is fennmarad - a jelenlegi hozamvadász környezetben kifejezetten fontos a hozam. Kedden ért véget a roadshow, és amikor már az amerikai piac is záráshoz közeledett jelentkeztek a "jól értesült" magyar újságírók.

A következő napokban talán több információhoz juthatunk, a dollár kötvénykibocsátásunk sikerében bízhatunk. Találgatások továbbra is lehetnek az új jegybankelnök személyét illetően, reméljük a kibocsátandó dollárkötvény hozamfelára korlátok között marad, a kibocsátás sikeres lesz, s megerősítést kaphatunk arról, hogy a piacról is tudja finanszírozni magát Magyarország.