25 éve küldték el az első sms-t - ez állt benne

Már 25 év telt el azóta, hogy Neil Papworth (képünkön), aki akkor szoftverfejlesztőként a Vodafone-nak dolgozott, elküldte az első szöveges üzenetet kollégájának.
Szabó Zsuzsanna, 2017. december 1. péntek, 20:57

Neil Papworth 1992-ben 22 éves programozóként, forradalmi cselekedetet hajtott végre: elküldött egy üzenetet a kollégájának, Richard Jarvisnak. De nem akárhogyan, hanem digitálisan, a számítógépéről. Ebben pedig, - tekintettel a decemberre - nem más állt, mint 'Merry Christmas', vagyis a 'Boldog Karácsonyt!' - derül ki a Vodafone Magyarország közleményéből.

Papworth már évek óra dolgozott a Short Message Service, vagyis az sms létrejöttén, amelynek modernebb variációi nélkül ma már el sem tudnánk képzelni az életünket. Egy évvel az első sms elküldése után, 1993-ban, a Nokia egy új funkciót is bemutatott, amely megkülönböztető "hangjelzéssel" jelezte a bejövő üzeneteket, könnyebbé téve azok észrevételét.

Ezek az üzenetek kezdetben maximum 160 karakterből állhattak, és mivel a ma széles körben ismert emotikonoknak még nyoma sem volt, a felhasználók így szimplán pár karakterből álló rövidítésekkel jelezték, hogy milyen kedvük van, vagy milyen a hangulatuk: például, ha valamit nagyon viccesnek találtak, egy egyszerű 'LOL'-t (Laughing Out Loud) írtak a mondandójuk végére.

Hét évvel Neil Papworth első elküldött sms-e után, 1999-ben az üzeneteket végre több hálózaton keresztül is képesek voltak közvetíteni, amivel a szolgáltatás hatalmas népszerűségre tett szert.  Ma a 'Boldog karácsonyt!' üzeneteket emberek milliói tudják ma már elküldeni egymásnak lakhelytől függetlenül az idő töredéke alatt, videókkal és igazi, színes emotikonokkal, vagyis hangulatjelekkel színesebbé téve a mondandójukat.

1992-ben fogalmam sem volt arról, hogy milyen népszerű lesz a szöveges üzenet, és arra végképp nem gondoltam, hogy ez emotikonos és üzenetküldő alkalmazásokat eredményezne, amelyeket milliók használnak majd

- mondta el nemrég Papworth, aki továbbra is digtális újításokon dolgozik.

Ma már, amiko az ötödik generációs hálózatok előkészítése folyik, a gépek közti kommunikáció pedig egyre jobban behálóz mindent, nehéz lenne elképzelni a hétköznapjainkat emojik és különböző üzenetszolgáltatások nélkül - vélik a Vodafone-nál. A telekommunikációs vállalat ezért is tartja fontosnak a digitális szakadék áthidalását generációk és anyagi lehetőségek között.

HOZZÁSZÓLÁSOK