BUX
39279

Csak elektromos taxikkal számol a főváros a jövőben

Elektromos taxiknak kialakított töltőállomást adtak át a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes itt mondta el, hogy az önkormányzat tervei szerint a jövőben csak elektromos autók kaphatnának taxiengedélyt. A mostani állomás kormányzati támogatás nélkül a Főtaxi zrt. telepítette.

Szabó Dániel, 2017. február 9. csütörtök, 16:18

A városvezetés fontosnak tekinti a környezetvédelmet a tömegközlekedésben is, ezért az elmúlt években a kötöttpályás közlekedés és a buszflotta fejlesztésében is jelentős eredményeket értek el. Az elektromos töltőállomások kialakítása pedig a P+R parkolók építésénél is fontos szempont - mondta el csütörtökön Szeneczey az átadón. A főpolgármester-helyettes szerint Budapest a környezetbarát közlekedés terén hamarosan utolérheti a nyugati nagyvárosokat.

Ebben fontos szerepe lehet, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött megállapodás értelmében a következő 2-3 évben ezernél is több állomásból álló töltőhálózat épülhet a fővárosban. Az önkormányzat pedig olyan szabályozási rendszert alakít ki, amely segíti az elektromos járművek terjedését. Szeneczey szerint az elmúlt hetek szmogriadói erősítik azt, hogy erre szükség is van.

A reptér 2015-ben indította el környezetvédelmi programját, melynek kiemelt területe a környezetbarát közlekedés támogatása - mondta el Szarvas Gábor a Budapest Airport környezetvédelmi és közkapcsolati igazgatója. Szarvas szerint az idei budapesti vizes vb és más sport- és kulturális rendezvényeknek köszönhetően idén is megdőlhet a Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalmi rekordja: a növekvő igényeket csak további fejlesztésekkel lehet kielégíteni, ezért hamarosan újabb töltőállomásokat adnak át. Az elektromos mobilitás fejlesztése a repülőtér 50 milliárd forintos modernizációs programjának fontos részét képezi - közölte.

Nemcsak a fővárosban fejlődik az elektromos töltőállomás infrastruktúra:  a 15 ezer főnél népesebb települések összesen 1,25 milliárd forintot kaphatnak töltőállomások telepítésére és támogatásra számíthatnak az elektromos gépjárművek vásárlói is - mondta el Dávid Alíz, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezető igazgatója. Dávid szerint fontos, hogy több a mostanihoz hasonló, kormányzati támogatás nélkül megvalósuló fejlesztésre van szükség, hogy az elektromos autózás elterjedjen.