A miniszterelnöki biztos elmondta, hogy ennek érdekében alkották meg a Digitális Jólét Program 2.0-át, amiben több mint húsz fejlesztési irányt jelöltek meg. A program többek között infrastruktúra-fejlesztést is tartalmaz, mint például a vezetékes internethez, valamint az 5G mobilinternethez való hozzáférés fejlesztését. Céljuk továbbá, hogy minden településen legalább két helyen - egy közintézményben és közterületen - legyen ingyenes mobilinternet hozzáférés. (Erre szükség is van, hiszen a magyarok ötöde még sosem internetezett.)

Kiemelte: a program bővítésének célja, hogy mindenki számára elérhető legyen az olcsó, megfizethető, jó minőségű internet-szolgáltatás. Ennek részeként két lépésben, először 18, majd 5 százalékra csökken az internet áfája - írja az MTI.