A legendák szerint az Egyesült Államokban a hidegháború közepén az volt az álláspont, hogy egy európai szovjet terjeszkedés azért kizárt, mert Moszkva ugyan lényegesen nagyobb hadsereggel rendelkezik a térségben, de annak egy része teljesen elavult. Ugyan hadra fogható minden eszköz, csak lassítana egy inváziót. Ennek oka, hogy a szovjeteknél a ‘60-as években még mindig rendszeresítve voltak második világháborús páncélosok, melyek annyira elavultak addigra, hogy felvonulásukhoz külön üzemanyagot kellett volna szállítani, mert az is eltért a modern eszközökétől.

A párhuzam ugyan messziről indul, de a digitális átalakulásban sok céget hátráltat a szovjet hadseregéhez hasonló probléma. Az elmúlt egy-másfél évtizedben folyamatosan, de lassan fejlesztették az informatikai állományukat, gyarapították szervereiket, miközben a régi eszközeiket nem nyugdíjazták, hanem - informatikai szemmel nézve - kőkorszakiságuk ellenére használták.

"Szovjetrendszerű" informatika

Rengeteg olyan vállalkozás van még Magyarország - de általában a világban is -, amelyeknél teljesen különböző korú eszközök egymás mellett szolgálják ki az igényeket - elég csak arra gondolni, hogy a 2001-es Windows XP még mindig rengeteg gépen fut. A Dell-EMC sajtóeseményén a jelenség kapcsán Dienes-Oehm Tivadar a cég magyarországi vezérigazgatója elmondta, hogy sok helyen mátrixot, listát vezetnek az IT-alkalmazottak arról, melyik eszközre milyen frissítés, módosítás, fejlesztés kell. Ezek nem egy életkorúak, nem azonos képességűek és típusúak a legtöbbször.

Emiatt egyre népszerűbbek a hyper-converge infrastruktúrák: ezek egyszerre tartalmaznak egy szervert, egy hálózatot és egy tárolót, amelyből virtualizált rendszerek hozhatók létre könnyen és gyorsan. Vagyis gyakorlatilag ki kell pakolni a korábbi géptermet, bevinni egy ilyen eszközt, bedugni a konnektorba, rákötni a hálózatra és rövid ideig tesztelni. Így egyszerűbben lehet megszabadulni a túlkoros gépektől, és a karbantartásnál is előnyös. Szinte csak egy gombnyomás, az összes eszköz frissítése, a rendszer teszi magától a dolgát.

Nem mindenki tartja a lépést

A digitális átalakulás folyamatos, most pedig már az is látszik, hogy mely piaci szereplőknél gyors a folyamat: az autógyártók és a kereskedelmi multik gyorsan alkalmazkodnak. Miközben a pénzügyi szektor jóval lassabban teszi ezt - ismertette Kovács Tamás a Dell EMC technológiai vezetője. Dienes-Oehm szerint ennek oka, hogy ők nagygépes rendszereket építettek fel már korábban és ezek cseréje értelemszerűen időigényesebb.

Valamint arra is figyelniük kell, hogy ne legyenek nagy kimaradások a szolgáltatásban, mert az ügyfeleknél ez komoly bizalomvesztést okozhat. Nehezebben állnak rá a vltozásra, vagy a konvergens megoldásokra és a felhős rendszerekre.

A kisebb szereplők éppen ezért fogékonyabbak a modern digitális újításokra. Mivel náluk kisebb volumenű egy fejlesztés, könnyebben is állnak rá. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a nagyobb bankokon ne lenne nyomás: ha a külföldi anyaszervezet már kipróbált valamit, akkor azt a magyarországi leányoknál is megköveteli.

A túlélés múlhat a fejlődésen

Bár rengeteg vállalat látja, hogy a jövőben fejlesztenie kell az informatikai rendszerét, hátra kellene hagynia elavult eszközeit, a munkafolyamatokban intenzíven ki kéne használnia a digitalizációt, kevesen léptek az ügyben. Az Enterprise Strategy Group tavaly év végi kutatása szerint a megkérdezett 1000 technológiai cég 5 százaléka teremtette már meg és használja ki a digitális gazdasághoz szükséges informatikai fejlesztéseket.

A kutatásban résztvevő cégek 42 százaléka előrelépést mutat, de modern adatközpont-technológiákat még nem vagy csak minimálisan használ ki. További 41 százalék már a fejlődő szakaszban van, vagyis elkötelezett és valamilyen megoldást már bevezetett. Hogy megérik az ilyen beruházások, bizonyítja, hogy a fejlesztésen már átesett társaságok 96 százaléka legalább kétszeresen túlteljesítette a korábban kitűzött üzleti céljait.

A digitalizációs jóslatok felsültek

Jelenleg egyre többet beszélnek arról, hogy a digitalizáció jelenti a negyedik ipari forradalmat, és bár a folyamat a szemünk előtt zajlik, nem minden úgy alakult, ahogy azt akár csak 2010-ben várták a szakértők. Például egyelőre nem történt meg az asztali számítógépek halála, az elmúlt években nem hatványozódott a mobileszközök száma. Ugyanígy az sem igaz, hogy a tablet váltaná fel a notebookokat, laptopokat.

De a mostani iparági várakozásokból többet is reálisnak tart a Dell két hazai vezetője: többek között azt, hogy az informatikai vezetők a jövőben a vállalati döntéshozatalba is beleszólhatnak majd, nemcsak a kiszolgáló személyzet tagjaiként tekintenek rájuk.