Azt talán már minden feltöltőkártyás ügyfél tudja, hogy június végéig egyeztetnie kell adatait a mobilszolgáltatójával, különben július 1-től megszűnik az előfizetése. Ráadásul, ahogy ezt lapunk korábban már megírta, egyelőre nincs tervben a határidő kitolása.

Az idén januárban vált hivatalossá, hogy a feltöltőkártyás mobilelőfizetések csak adategyeztetést követően maradhatnak aktívak. A mostani adategyeztetést viszont a hatályba lépett szabályozás értelmében minden évben meg kell ismételni innentől, különben a mobilszolgáltatónak meg kell szüntetnie a szerződést. Egy magánszemély maximum 10, a cégek pedig legfeljebb 50 sim-kártyával rendelkezhetnek.

Miután 4,7 millió előfizetésről van szó, nem csoda, hogy a mobilszolgáltatók igyekeznek rábírni az ügyfeleket arra, hogy online végezzék el az adategyeztetést. Attól viszont, hogy valami online zajlik, nem feltétlenül jelenti azt, hogy maximum negyed óra alatt végezhetünk is ezzel a procedúrával.

Az első bökkenő akkor jön, amikor a telefonszám és ennek megadása után kapott kód beírásával eljutunk a saját és személyazonosító igazolványunk adatainak megadásához. A feladat pofon egyszerű, csak be kell írni az adatokat - és ekkor jöhet a hidegzuhany. Amikor azt gondolnánk, hogy mindent pontosan és jól beírtunk a mezőkbe a kiválasztott személyazonosító igazolványról, a következő pirossal írt üzenetet kapjuk:

A megadott adatokkal nincs érvényes személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány a nyilvántartásban.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a mobilszolgáltató oldalával lehet-e valami gond, de jött a mentő ötlet: ellenőrizzük le a hivatalos, mindenki számára elérhető nyilvántartásban is, a nyilvantarto.hu weboldalon. Hasonló gondos eljárást követően itt is ugyan ez az üzenet fogadhat minket és jöhet a szívroham: akkor most nem érvényes a személyink vagy a jogosítványunk?

Csak semmi pánik! Lehet, hogy a mobilszolgáltatója sem tud róla

Mint azt a tudakozótól (1818) megtudtuk, ez egy olyan "gyakori hiba", amit még sokszor a szolgáltatók sem tudnak! Az üzenet ugyanis annak az eredményeként jön elő, hogy a "születési hely" mezőbe a település után nem írjuk be, hogy "(Magyarország)". Arra - a nem igazán gyakori formátumra -, hogy az adatokat pontosan úgy kell megadni, ahogy az a személyi azonosító okmányon szerepel (például a születési hely megadásánál is ügyelni kell az ország és - ha fővárosi ügyfélről van szó - a kerület megadására), nem minden mobilszolgáltató honlapján található figyelmeztetés, a nyilvántartó honlapján pedig csak úgy derülhet erre fény, ha a rubrika végén szereplő "i" betűre az egérrel rámegyünk és megjelenik az információs ablak (vagy felhívjuk a 1818-at).

Mint azt megtudtuk, ha a fent említettek ellenére sem kap vissza pozitív megerősítést arról, hogy érvényes az okirata, akkor nincs más megoldás, mint elmenni egy kormányablakba.

Ha viszont ezt az akadályt is sikeresen vette, akkor már csak meg kell várni az állandó lakcímre kiküldött tájékoztató levelet a megerősítő kóddal, amelynek segítségével be lehet fejezni az adategyeztetési folyamatot. (Erre adatvédelmi okokból van szükség a szolgáltatók szerint.) Ezt a megerősítést viszont az adategyeztetés elindítása után 15 napon belül szükséges befejezni, különben lehet elölről kezdeni az egészet. A megerősítő kódot viszont meg lehet adni az online felületen (belépés után), illetve sms-ben is vissza lehet küldeni.

Figyelem csalók!

Az adategyeztetéshez kapcsolódó sms-es értesítéseket már csalók is felfedezték magukat, erre a Magyar Telekom már fel is hívta a figyelmet a Facebook oldalán.