Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nemzetközi és hazai szakértők, vezető politikusok és gazdasági döntéshozók részvételével, Szijjártó Péter fővédnöksége mellett rendezi meg a második think.BDPST régiós innovációs konferenciát az Antall József Tudásközpont (AJTK) március 29. és 31. között. A programot támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), illetve a Nemzetközi Visegrádi Alap - jelentette be Balogh Csaba, a KKM közigazgatási államtitkára.

A think.BDPST konferenciát másodjára tartják meg Budapesten, hogy elősegítsék a közép-európai régió fejlesztését, valamint, hogy a döntéshozók, a kutatók és a befektetők találkozzanak. Az eseményen szó lesz a digitális technológia szerepéről és lehetőségeiről a társadalmi viszonyok alakításában, a jövő foglalkozásairól, valamint a munkaerőpiaci változásokról. De az előadások fókuszába kerül a big data és a mesterséges intelligencia, valamint az egészségügy és a gyógyszeripar újdonságai, mint a személyre szabott gyógyítás, illetve a rákkutatás és -kezelés innovációi. Utóbbi terület Magyarország és az egész régió számára kiemelt fejlesztési területet jelentenek.

Az eseményen előad George Friedman geopolitikai elemző, Mohamad Sabah Al-Salem Al-Sabah sejk, Kuvait egykori miniszterelnök-helyettese és Daniel Hershkowitz professzor, Izrael korábbi tudományos és technológiai minisztere, valamint Ronald de Bruin, a COST igazgatója. Az eseményen felszólal többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Balogh Csaba közigazgatási államtitkár és Mikola István korábbi egészségügyi miniszter.

Magyarország egyelőre rendre hátul szerepel az innovációs rangsorokban. Legutóbb az Európai Unió versenyképességi felmérésében teljesítettek az utolsók között a hazai régiók.