BUX
39329

Így szinte biztos, hogy jól fizető álláshoz jut

Az egyik nagy hiányszakma a programozó, e szakemberekből pedig egyre nagyobb számban lesz egyre nagyobb szükség, így pályaváltóknak is igen kézenfekvő lehetőség lehet, ha egy jól fizető, biztosabb állásra váltanának. Cikkünkből kiderül, mennyire rögös ez az út, mire készüljön az, aki ezen a területen keresné boldogulását.

Szabó Zsuzsanna, 2017. január 18. szerda, 10:10

Manapság népszerű téma a munkaerőhiány, azon belül is az informatikusok hiánya. Itthon például legalább 10 ezer informatikusra volna szükség. Ugyanakkor szintén gyakran emlegetett "fenyegetés" a változó világunk, ahol az egyre gyorsabb fejlődés, illetve a robotizáció révén jelentősen át fog alakulni a munkaerőpiac. Ez utóbbi is azt erősítené, hogy nagyon nagy szükség lenne informatikusokra - sőt, az is sokszor elhangzó érv, hogy az előttünk álló változások miatt ajánlatos lenne mindenkinek megtanulnia programozni, hiszen ez lassan olyan alapkészségnek fog számítani, mint az angol nyelvtudás.

Ha valaki a fentieket tényleg komolyan veszi, esetleg még pont pályamódosításon is gondolkodik, mert esetleg szeretne egy jobban fizető állást, elég vonzónak tűnhet a képzés utáni biztos munkalehetőség, illetve egy 6-800 ezres nettó fizetés. Bár utóbbi azért nem kezdő fizetést jelöl, de ilyen paraméterekkel könnyen képbe kerülhet a programozói szakma.

Mivel programozókból elég nagy a hiány és az előttünk álló - vagy inkább már folyamatban lévő - modernizáció miatt is egyre nagyobb számban lenne szükség ilyen szakemberekre, egyre több képzés kezd erre a "problémára" épülni, egyre inkább kiszakadva a hagyományos képzési rendszerekből. Ez annyit jelentene ebben az esetben, hogy céges igényekre válaszul célirányos, relatíve gyors, gyakorlatorientált, mentori keretrendszerű képzésekkel, akár szakirányú "előélet" nélküliekből is átképezzenek embereket és ráállítsák a sokszor folyamatos tanulást igénylő programozói pályára.

Mibe vághatjuk a fejszét?

Mégis mi várhat azokra, akik erre a pályára akarnak váltani? Magyarországon az Index egy korábbi cikke szerint két olyan magáncég van, amelyik ilyen módon foglalkozik programozóképzéssel, a Green Fox Academy és a Codecool. Mi most a Green Fox példáján keresztül mutatjuk be, mi is várhat arra, aki mondjuk pályamódosításként programozói pályára szeretne átnyargalni.

A Green Fox - nagyon leegyszerűsítve - nem programozókból képez programozókat 4 hónap alatt - mondta el Fazekas Barbara, a Green Fox Academy ügyvezető igazgatója egy a szakmát népszerűsítő eseményen.

Az árnyékos oldal

Amivel egy jelentkező szembesülhet, az először is egy aránylag mellbevágó tandíj, aminek a kigazdálkodása lehet a nulladik lépcsője annak, hogy a képzésen részt vegyen. Ebben az iskolában ugyanis előfinanszírozásban (azaz egy összegben előre) a képzésért közel egymillió forint plusz áfát kell fizetni, míg utófinanszírozásban 1,29 millió plusz áfát, amit a képzés után 18 hónapon át egyenlő részletekben kell visszafizetni - mondta el az ügyvezető, aki azt is hozzátette, hogy ez csak a képzés fele, a másik felét a partnercégek fizetik.

Emellett amivel még biztosan számolnia kell annak, aki belevág ebbe a projektbe, az legalább 4 hónap kemény, dedikált munka (plusz erre az időre annyi tartalék, ami a megélhetési költségeket fedezi) és angol nyelvtudás.

A napos oldal

Ezzel szemben viszont egy olyan tudás áll a képzés végén, amellyel szinte biztosan lehet álláslehetőségre és munkahelyre számítani - főleg, hogy ebben maga az iskola is segít, oly annyira, hogy ha a képzést követő 16 hét alatt nem sikerül elhelyezkednie a képzést elvégzőnek, akkor a képzési díj felét elengedik - mondta el lapunk kérdésére az ügyvezető. Utóbbi nagyvonalúságra viszont jóllehet nincs is szükség, hiszen az eddig végzetteknek szinte mindegyike talált munkát a képzés után.

Fazekas ugyanakkor kiemelte, hogy a tőlük kikerülő diákoknak a velük kapcsolatban álló cégek belépő fizetésként minimum nettó 200 ezer forintos fizetést kell hogy ajánljanak, de az általános tapasztalat azt mutatja, hogy ennél magasabbak szoktak lenni a belépő fizetések. Pár éves szoftverfejlesztői tapasztalattal pedig már akár havi nettó 400-600 ezer forintos fizetést is el lehet érni. A Green Fox egyébként jelenleg 17 partnercéggel áll kapcsolatban.

Nem akkreditált, de...

Az ügyvezető emellett megemlítette azt is, hogy a képzés nem akkreditált és sem állami, sem uniós támogatást nem kap - bár a programozói képzés támogatásáért az Informatikai- Elektronikai és Távközlési Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) erőteljesen lobbizik a magyar kormánynál -, s kizárólag üzleti alapon működnek.

Az állami akkreditációtól viszont - a Green Fox oldalán található információ alapján - úgy tűnik, ódzkodnak is, miután az akkreditációs folyamat nem tenné lehetővé, hogy mindig a legfrissebb technológiákat taníthassák a hozzájuk jelentkezőknek.

A mindössze 1,5 éve működő Green Foxnál eddig 37-en végeztek, bár a képzésre bárki jelentkezhet korhatár nélkül, az eddigi diákok átlagéletkora 26-28 év volt. A jelentkezők többségének már van diplomája, bár ez sem előfeltétel, úgy ahogy reál előképzettség sem szükséges. Stressztűrésre, kitartásra és nagy mennyiségű anyagok rövid idő alatti elsajátítására viszont nagy szükség van, hiszen a négy hónap nagyon intenzív, teljes embert kíván. Pósa Tamás, az Evosoft Hungary Kft. menedzsere szerint ez alatt az idő alatt annyit kódolnak a diákok, mint egy BSc-s hallgató 2-3 év alatt.

Viszont az egyik legnagyobb "kincs" az a képzés végén talán az, hogy rászoktatják a diákokat arra, hogy maguk felelősen a saját képzésükért és hogy proaktívan keressék ezeket a lehetőségeket.