BUX
38657

Jó most német startupnak lenni

Rekordösszeget fordítottak befektetők startup vállalkozások finanszírozására az első félévben Németországban az EY üzleti tanácsadó vállalat csütörtökön közölt összesítése szerint.

Dzindzisz Sztefan, 2017. július 6. csütörtök, 13:34

A németországi startup vállalatok alapítói az idei első félévben 2,16 milliárd euró befektetői tőkét vontak be cégeikbe, több mint dupláját a 2016 első félévi 972 millió eurónak. Az első fél évben így a 2015 első félévi kétmilliárd eurós rekord is megdőlt.

A legtöbb befektetői tőkét az internetes kereskedelemre és pénzügyi szolgáltatásokra alapított vállalatok vonzották - írja az MTI. (Versenyképtelen cégeket nevel a "magyar modell".)

Az új befektetési rekord két nagybefektetésnek tulajdonítható. Májusban a dél-afrikai Naspers média konszern invesztált 387 millió eurót a berlini Delivery Hero élelmiszer futárszolgálatba. A berlini Autol jármű-nagykereskedő vállalat pedig különböző befektetőktől 360 millió euró tőkét vont be.

A startup aktivitás azonban a két nagybefektetés nélkül is élénkült: az idei első félévben 260 vállalat hajtott végre tőkebevonást a tavalyi 241 után.

A legtöbb befektetői tőke Berlinben mozgott, 1,5 milliárd euró, bár ennek mintegy felét a két nagybefektetés adta. Bajorországban 215 millió euró, Hamburgban 181 millió euró befektetői tőkét vontak be startup vállalkozások az év első felében.