Komoly bírságot kapott a Vodafone

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. lényeges feltételeket és kötöttségeket hallgatott el a Vodafone Family kedvező csomagdíjának igénybevételéhez kapcsolódó a Négy előfizetés csak 6880 forint havonta szlogennel futó reklámfilmjében. A jogsértésért 90 millió forint bírságot szabott ki a GVH a vállalkozásra.
Napi.hu, 2016. december 6. kedd, 14:33

A GVH úgy ítélte meg, hogy a 2015. november 2. és december 23. között látható tévéreklámok és a Tesco áruházakban bemutatott filmek nem tették egyértelművé a Vodafone Family 6880 forintos csomagjának lényeges körülményeit, így

  • a négyfős ajánlat összetételét (két felnőtt és két, 6 és 18 év közötti gyerek veheti igénybe a hirdetett csomagot),
  • a két felnőtt számlás előfizetésének meghatározott csomagját (csak S csomaggal vehető igénybe az ajánlat),
  • a speciális fizetési konstrukciót (e-Pack szolgáltatás), valamint
  • a Kid tarifa éves feltöltési kötelezettségét.

A GVH döntésében kifejtette, hogy a fogyasztók előtt ugyan ismert lehet a különböző ajánlatok összetettsége és a lehetséges variációk sokasága, azonban éppen e sokszínűség jelentős információs zajjal is járhat, ami megnehezíti a tájékozott és átgondolt döntést. Ha ugyanis egy reklámban valamely lényeges és kedvező termékjellemzőt (adott esetben egy promóciós árat) kiemelnek, akkor megtévesztő, ha közben elhallgatják az adott ajánlat további lényeges, az igénybe vételt korlátozó feltételeit annak ellenére, hogy az adott reklámeszköz keretei megengednék a kiegészítő információ közzétételét.

A hivatal a bírság kiszabásakor a reklámköltség összegét vette alapul. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő gyakorlat hosszabb ideig tartott és jelentős számú fogyasztót ért el.

Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy

  • a vállalkozás olyan kutatási eredményeket nyújtott be, amelyeket a GVH Versenytanácsa a jogsértés megállapításához is felhasznált;
  • az érintett reklámok jelentős része csupán image-tartalmú, így alapvetően a fogyasztói bizalom, elégedettség megerősítését és az általános érdeklődés felkeltését célozták.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.12.11 00:28

@POTUS: ...ajánlani tudnám az éjszaka további részében a God of War, Zhao Yun filmet, a viki.com-on, egyébként mindenkinek ajánlanám, főleg az 57. részét és a 16. perctől.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

POTUS, 2016.12.11 00:13

@isabella: Nos, az a titok, hogy normális ember nem Vodafone-nal telefonál és nem a televíziós vásárlási műsorablakok kacatjait vásárolja, egyszóval nem a hasznavehetetlen gagyira költi a normál ár sokszorosát. De önnek ez úgyis magas, mint tyúknak az ABC, nyúlnak a lórács...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.12.10 23:55

Mindenhol ez van egyébként. Megtévesztik a vásárlókat, mindennel szó szerint. A kenyér az nem kenyér, a gumikesztyű leolvad az ember kezéről mosogatás közben, mint a fagyi, de sorolhatnánk vég nélkül. Aki ezeket a teleszkópos csövű porszívókat is kitalálta, aminek a csöve szó szerint az ember fejére esik porszívózás közben több darabban, és a belőle kiálló nem is tudom mik, felsértik a bútorokat. Egy normális porszívót nem lehet ebben az országban többé kapni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html