Az miniszeri biztos nem osztja azt a nézetet, hogy jövőben beszélünk a digitalizáció által megformált világtól, ugyanis ebben élünk már lassan egy évtizede és természetesen élünk benne most is.

A változás folyamatos, így a kormány célja, hogy ne az történjen a magyarokkal, hogy nem lesznek tudatában ennek a folyamatnak. A kérdés, hogy az emberek és a cégek hogy lehetnek a digitalizáció nyertesei.

Ma minden országban megfogalmaznak digitális stratégiát. Még olyan fejlett gazdaságokban is mint Japánban Németország.

Sokan félnek

A digitalizációval kapcsolatban sokakban merülnek fel félelmek, amelyeket nem hagyhatunk kibeszéletlenül. Ilyen például az, hogy vajon az internet hétköznapivá tétele az oktatásban, nem növeli-e az online zaklatás veszélyét. A válasz egyébként az hogy nem, mert a kormány kidolgozta az gyereket védelméről szóló stratégiát.

Ilyen félelem lehet az, hogy a munkahelyeket elveheti-e a robotok. Ez Deutsch Tamás szerint még az olyan szakmákat is érintheti, mint például az újságírói.

Mi lesz a munkahelyekkel?

A kormány azt szeretné, ha a digitalizációval több munkahely jönne létre, mint amennyi megszűnik. Ezért többek között segítik a mikróvállalkozások átállását, képzéseket tartanak, tudásközpontot hoznak létre.

Segítik az agrárium digitalizációját is; Idén létrejön majd a digitális agrár akadémia, ingyen oktatják majd az termelőket a digitális kompetenciákra. Létrehoznak egy tudásbázist, amelyben a termeléshez szükséges közadatokat teszik elérhetővé - mondta a miniszterelnöki biztos.

Emellett nem mehetünk el az egészségügy digitalizációja mellett sem. Az okos eszközök egyre elterjedtebbek itthon is. A magyar fiatalok körében például az okos órák elterjedtsége a harmadik helyen áll Európában.

Mi a helyzet a sporttal?

A digitalizációból a sport sem maradhat ki, hiszen a sportolók teljesítményét akkor lehet fokozni, ha rengeteg feldolgozható adattal rendelkezünk. Deutsch Tamás példaként az európai és az amerikai kosárlabda közti különbséget hozta fel. Előbbi lassított felvételnek tűnik utóbbihoz viszonyítva. Ennek egyik oka, hogy az USA-ban rengeteg adattal rendelkeznek, amelyet fel is dolgoztak.

Digitális Munkaerő Program

Jelenleg Magyarországon vélhetően már nem 22 ezer, hanem 25-30 ezer betöltetlen informatikusi állás van. A kormány célja az is, hogy az átlagnál magasabb digitális kompetenciával rendelkező embereket képezzenek itthon.

Aki a gyerekének pályaválasztási tanácsot ad, az ne javasolja a díjbeszedő állást, mert hamarosan megszűnik a digitalizáció miatt. Bár az is modern megoldás, hogy valaki leolvassa a közüzemi óraállását és sms-ben beküldi a szolgáltatónak, de hamarosan erre sem lesz szükség. Hasonló munkakör a parkolóőr is.