Milliós nyereményeket osztogatnak a startup-versenyen

Ismét lehet nevezni a leggyorsabban növekvő technológiai cégek versenyére: a Deloitte programjában korábban olyan vállalkozások nyertek, mint a Szállás.hu, a Balabit, a Solvo Biotechnology vagy az NNG.
Szabó Dániel, 2017. május 29. hétfő, 12:45

A Deloitte hivatalosan is megnyitotta a jelentkezést az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett regionális versenyére, a Technology Fast 50-re. A lista a leggyorsabban növekvő cégeket a megelőző négyéves időszak során elért árbevétel-növekedésük alapján rangsorolja.

A cég közleménye szerint ahhoz, hogy egy társaság felkerülhessen az összesített Fast 50 ranglistára, az alábbi feltételeknek kell megfelelnie: az elmúlt három évben minden évben legalább 50 ezer eurós (15,5 millió forintos) éves árbevételt kell produkálnia, valamint székhelyének valamely közép-európai országban kell lennie. Továbbá saját fejlesztésű technológiával kell rendelkeznie és a tulajdonosi szerkezetében nem szerepelhetnek stratégiai jelentőségű vállalatok (leányvállalataikon keresztül sem).

A friss és fiatal vállalkozásokat a "Rising Stars" kategóriában listázzák. Az ilyen vállalkozásoknak legalább három, de legfeljebb négy éve kell működniük és az elmúlt három év mindegyikében 30 ezer eurós árbevételt kellett produkálniuk. A többi feltétel ugyanaz, minta  Fast 50-nél.

A ranglista "Big 5" kategóriájában olyan, gyorsan fejlődő nagyvállalatok részesülhetnek elismerésben, amelyek az elmúlt négy év során kiemelkedő növekedést produkáltak. Ahhoz, hogy egy cég ebben a kategóriában indulhasson, ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfelelnie, mint az összesített Fast 50 rangsor esetében, azzal az egyetlen kivétellel, hogy ez esetben a legutóbbi vizsgált évben, vagyis 2016-ban elért éves árbevételnek 25 millió euró felettinek kell lennie.

Az idei versenyre július végéig lehet jelentkezni. A rangsort a Deloitte 2017 negyedik negyedévében teszi közzé.

Korábban ugyan úgy tűnt, hogy a hazai startup-szcéna kezd kimerülni, de az elmúlt időszakban újra felpörögtek a hazai projektek. Új keltető is indul Budapesten, a Studio 1, melynek egyik angyalbefektetője Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter.

HOZZÁSZÓLÁSOK