Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nemrég ért véget a Vodafone Digitális iskola programjának első szakasza, melynek keretében 2015 decembere óta összesen 1300 táblagépet osztottak ki az ország 25, döntően hátrányos helyzetű diákokat tanító iskolájában. A programban mintegy 700 pedagógust képeztek ki a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat Safer Internet Program szakemberei és mintegy 6500 gyereket tanítottak a biztonságos internetezésre.

A program csak egy azokból támogatott szociális beruházásokból, amelyet a Vodafone alapítványa finanszíroz globálisan (Magyarországon 2003 óta). Az alapítvány már most is arra helyezi a hangsúlyt - és a jövőben még inkább arra koncentrálna -, hogy olyan programokat, megoldásokat támogassanak, amelyek a technológia segítségével csökkentik a társadalmi problémákat - mondta a Napi.hu-nak Andrew Dunnett, a Vodafone Alapítvány igazgatója.

Az alapítvány a helyi igényeknek megfelelően próbálja megtalálni azokat a programokat, amelyek az adott országban, lokálisan a legnagyobb segítséget jelenti. Dunnett a Napi.hu-nak három fő kritériumot vázolt fel, amelyek mentén kiválasztják a támogatandó projekteket:

  • Kevesebbet finanszírozzanak nagyobb volumenben. Globálisan 27 alapítványunk van, melyeken keresztül 42-43 millió font készpénzt adományozunk - mondta Dunnett. Évente az alapítványhoz mintegy 12 ezer felkérés érkezik. Az igazgató szerint az általuk finanszírozott projekteknek úgy lehet nagyobb hatása, ha kevesebbre koncentrálnak, így ezekre több pénz is juthat. A következő pénzügyi évben 212 projekt van az alapítvány globális listáján.
  • A technológiát próbálják a segítség szolgálatába állítani nonprofit szervezeteken keresztül. Hat évvel ezelőtt a projektek kevesebb mint 5 százaléka kötődött az internethez és a digitális megoldásokhoz, ez az arány mára mintegy 80 százalékra emelkedett.
  • A harmadik fő kritérium, hogy az adott élethelyzetekben jelentős átalakulást, javulást érjenek el.

Így a Vodafone Alapítvány programjai között főleg egészségügyi és oktatási projekteket találunk és ezek nagy része - vélhetően nem meglepően - főleg Afrikára koncentrálódnak. Ette talán a legjobb példa a mobiliskola (Instant Network Schools), amelyeket nemcsak több afrikai országban, de a közel-keleti konfliktusok által sújtott menekülttáborokban is használják, hogy minőségi oktatást biztosítsanak az ott rekedt gyerekeknek. Az alapítvány jelenleg 31 mobiliskolát (Instant Network School) üzemeltet hét menekülttáborban, amelynek révén több mint 43 ezer menekült gyerek kap oktatást havonta. (A napokban az alapítvány a szíriai menekültek támogatásáért díjat is kapott.)

Ez azért fontos, mert a világon jelenleg 63,5 millió olyan ember él, akik az otthonukat elhagyni kényszerültek, több mint 50 százalékuk pedig gyerek. Ráadásul az átlagos időtartam, amit kényszerűen az otthonuktól távol töltenek, 20 év, ami azt jelenti, hogy gyerekek úgy nőhetnek fel, hogy egyáltalán nem jutnak minőségi oktatáshoz.

Az alapítvány honlapjáról kiderül az is, hogy 2017-ben Vodafone Alapítvány bevezeti a mobiliskola platformot, egy ingyenesen használható oktatási portált, amely mindenki számára elérhető, aki a Vodafone hálózatára csatlakozik. Ilyen módon - az alapítvány, a technológia és partnerek, valamint oktatási minisztériumok és helyi oktatási szakemberek segítségével - gyerekek milliói juthatnak oktatáshoz a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ghánában, Kenyában, Lesothóban, Mozambikban és Tanzániában. Az oktatási portál elindítása hozzájárulhat továbbá ahhoz a célhoz is, hogy az alapítvány 2020-ra hárommillió fiatal menekült számára biztosíthasson minőségi digitális oktatáshoz hozzáférést. (Összehasonlításként: az UNESCO adatai szerint 2013-ban összesen mintegy 30 millió 6-11 éves gyerek nem járt iskolába Fekete-Afrikában - a szerk.)

Magyarországon is az oktatás lehet a fő fókusz

Magyarországon a Vodafone alapítványának tevékenységei között az oktatás szintén kezd előtérbe kerülni. Itthon jelenleg három kiemelt támogatási terület van: közösségek támogatása, oktatás és közbiztonság, olyan programok keretében mint például a Főállású angyal program, Vodafone a nők biztonságáért program - utóbbi a családon belüli erőszak áldozatainak támogatását tűzte ki célul - vagy a Digitális iskola program. Ezek közül a jövőben Dunnett elmondása szerint az oktatás minden bizonnyal nagy hangsúlyt fog kapni, így a Digitális iskola programnak minden bizonnyal lesz folytatása.

Dunnett - aki a közelmúltban járt Magyarországon, hogy saját maga is meggyőződjön arról, mennyire működik a program hazánkban - a Napi.hu-nak úgy vélekedett, a technológia kiválóan alkalmas arra, hogy az oktatáshoz és a tudáshoz való hozzáférést mindenki számára elérhetővé tegye. Az olyan program, mint a Digitális iskola e gyerekeknek életében azért hozhat áttörést, mert egyrészt az internetes kapcsolattal szinte minden elérhetővé válik számukra, másrészt a program révén a tanárok is hozzáférhetnek olyan erőforrásokhoz, eszközökhöz, amelyek nem állnának rendelkezésükre az internet nélkül. Az internetes kapcsolat pedig a program koordinátorainak, menedzsereinek is nagy segítséget jelent abban a tanulási folyamatban, amellyel ezeket a programokat hatékonyabban és olcsóbban lehet működtetni.

A digitális oktatással elért társadalmi hatás hasonlóan jelentős akár a fejlődő világban, akár európai kontextusban dolgozunk - emelte ki Dunnett, akinek meggyőződése, hogy az internetes összekapcsoltság és a digitalizáció kritikus eleme lesz a minőségi oktatás demokratizálásának 2030-ra. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy ezek a folyamatok hogyan változtatják meg a tanulás módját. Mindezek alapján meglepő lenne, ha nem az oktatás lenne az a terület, amelyre az alapítvány több erőforrást összpontosítana a jövőben - jegyezte meg Dunnett.

Láthatatlan védelem

Bár nincs annyira szem előtt, de Magyarország is azon országok között van, ahol működik a Vodafone TecSOS elnevezésű programja, amely főleg a családon belüli erőszaknak kitetteknek nyújt segítséget egy mobil vészjelző készülék segítségével. Az alapítvány hat országban - Magyarország mellett az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Portugáliában, Írországban és Németországban - működteti ezt a programot.

Az Egyesült Királyságban a rendőrségi segélyhívó központokba futnak be a hívások, ahol azokat "veszélyeztetett hívásként" kezelik és prioritásként kezelik. Minden hívást rögzítenek, amelyek akár bizonyítékként is szolgálhatnak bíróságon. Dunnett szerint ennél a programnál a legnagyobb kihívás az alkalmazás rendőrségi ellenőrzési rendszerbe való integrálása. Ezt helyi körülményekre szabottak kell kialakítani, így a program kiterjedtsége nagyban függ attól, hogy a helyi hatóságok mennyire kezelik ezt a kérdést prioritásként.