Az Automobili Lamborghini Spa. a napokban mutatta be a Massachusetts állambeli Cambridge-ben, az EmTech konferencián a Terzo Millennio (harmadik millennium) koncepcióautóját - írja a Bloomberg. Az autó a Massachusetts Institute of Technology (MIT) és az autógyártó hároméves együttműködésének első 12 hónapjának terméke.

A klasszikus Lamborghini-jegyek és egyéb megragadó külső megjelenés mellett az autó legérdekesebb tulajdonsága láthatatlan - nem utolsósororban azért, mert még nem is létezik - jegyzi meg a Bloomberg.

A Lamborghini ugyanis egy olyan szuperkondenzátort akar fejleszteni az MIT-vel együttműködve, amely biztosítani tudja azt az energiát, amely egy gyors, erős szuperautó meghajtásához szükséges. A mai elektromos autókban is használt lítiumion-akkumulátorok lassabban adják le az energiát és lemerülnek időről időre, mert a működésük kémiai reakcióktól függ.

A szuperkondenzátorok viszont fizikailag tárolják az energiát, és nem termelődik bennük a lítiumionok által leadott hő - így jelenleg nem is adnak a túl nagy energiát. Ezt a technológiát jelenleg elsősorban hibrid autóknál használják arra, hogy a leállított motort újraindítsák.

A Lamborghini a szuperkondenzátorát olyan szénszálas panelekből készítené, amelyekből az autó külső elemeit is gyártanák, így a Terzo Millennio a saját testéből nyerhetné az energiát. Más szóval maga az autó lenne az akkumulátor.

Forrás: Lamborghini

Emellett az autó képes lenne arra, hogy folyamatosan ellenőrizze saját vázának állapotát, érzékelje az elhasználódásokat és a sérüléseket. A szénszálas elemek képesek lennének arra is, hogy "gyógyító vegyszereket" tartalmazó mikrocsatornákon keresztül az - egyébként tovább terjedő - apró repedéseket automatikusan megjavítsák.

Az már csak hab a tortán, hogy a vállalat kerekekbe épített elektromos motort fejlesztene, amelyek kiváltanák az egy nagy motor szükségességét.

A Lamborghinit az 1960 években alapította az olaszországi Sant'Agata Bolognesében Ferruccio Lamborghini traktorgyártó, aki módos gyáriparosként úgy döntött, hogy lenyomja a Ferrarit. A Lamborghini ma a Volkswagen AG része és autóinak ára 200 ezer dollárról indulnak - emlékeztet a Bloomberg, amely megjegyzi, hogy ez az ár semmilyen módon nem irányadó a Terzo Millennio esetében. A modell ugyanis még évekig nem kerül a piacra, ha egyáltalán meg is fog jelenni. (Bajban a Tesla?)

(A nyitókép forrása: Lamborghini)