Ismertették, az NKFIH pályázatán Magyarország legversenyképesebb kutatóműhelyei kaphattak támogatást a kiírásban szereplő öt tématerületen induló projektjeikhez, amelyek megvalósítására 48 hónap áll rendelkezésre.

A Nemzeti kiválósági programnak köszönhetően a szegedi ELI lézeres kutatóközponthoz kapcsolódó, elsősorban kísérleti kutatásokra közel 900 millió forint támogatást nyertek, a mesterséges intelligencia kutatására létrejött konzorcium 990,27 millió forintot, a magyar társadalom biztonságát elősegítésére benyújtott pályázatok összesen több mint egy milliárd forintot kaptak. A Tiszta ivóvíz programhoz 995,22 millió forint, a fehérjetudomány és alkalmazásai nemzeti programhoz pedig 999,90 millió forinttal járult hozzá az NKFIH.

Pálinkás József, az NKFIH elnöke - a közlemény szerint - az új pályázat eredményhirdetése kapcsán elmondta, hogy Magyarország kutatói számos területen a nemzetközi élvonalba tartoznak. A Nemzeti kiválósági program idei évi felhívása a felfedező kutatások társadalmi és gazdasági hasznosulását ösztönzi egy-egy olyan stratégiai területen, ahol a magyar kutatói kiválóság a legversenyképesebb lehet. Cél, hogy a nyertes pályázatok ipari projektek, informatikai fejlesztések és társadalmi programok indítását eredményezzék - tette hozzá. (Elkészült a jövő évi uniós költségvetés - mennyi jut a támogatásokra?)

Kitértek arra is, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2014 óta 16 tematikus programot finanszírozott, összesen mintegy 80 milliárd forint keretösszeggel, jelentős társadalmi, gazdasági, környezeti kihívásokhoz kapcsolódó olyan szakterületeken, mint például az agykutatás, a nukleáris energia, a kvantumtechnológia és az agrárinnováció.