Új programot indít a kormány: Ön is jelentkezhet

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.
Dzindzisz Sztefan, 2017. október 21. szombat, 08:41

Az országban jelentős számú átképezhető diplomás, az oktatási rendszerből kieső álláskereső vagy a képességeinek nem megfelelő munkát végző munkavállaló található, akik megfelelő képzés mellett termelőképes informatikai fejlesztővé válhatnak - vélte a miniszter.

A programban való részvételhez elég a középfokú végzettség, informatikai végzettségre, előképzettségre nincs szükség, tehát az informatikai területen nem járatos potenciális munkavállalók is lehetőséget kapnak arra, hogy ebben a dinamikusan fejlődő iparágban álljanak munkába. A kiválasztás készség alapon, több körön keresztül történik, ami biztosítja a megfelelő alanyok kiválasztását. A képzés tartalmát a felvevőpiaci szereplők aktuális igényei fogják meghatározni, tehát egy rugalmas, az igényekhez alkalmazkodó képzést fognak kapni a résztvevők - mondta a miniszter. (Egyre kevesebb PC-t vesznek az emberek.)

A program két részből áll, a programalapító és az azt követő önfenntartó részből. Az első ciklus során legalább 1400, a második alatt legalább további 2600 ember képzése és munkába állása valósulhat meg önfenntartó módon, a piac felvevő képességének függvényében. A bekerülő hallgatók először egy 3-4 hónapos alapképzést kapnak, amelynek során személyre szabottan elsajátítják az általános fejlesztői ismereteket, ezt követően a program gondoskodik a munkába állításukról. A megfelelő mélységű, gyakorlati szakmai tudást a felvevőpiaci partnerek által megkövetelt speciális szakmai képzések segítségével érhetik el - ismertette a miniszter. Ezeket a képzéseket, munka mellett, már az ipari szereplők finanszírozzák, a fejlődéshez szükséges gyakorlat lehetőségének biztosítása mellett.

A program hazai forrású, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapot terhelő költsége 2,5 milliárd forint, amelyhez az ipari partnerek az önfenntartó működés megalapozásaként további legalább 1,45 milliárd forinttal járulnak hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter közölte, a toborzás már elindult, sőt néhány képzés is folyamatban van, ezzel párhuzamosan zajlik a felvevőpiaci vállalkozások igényeinek becsatornázása és a szükséges infrastruktúra hozzáigazítása. A programba a https://karrier.training360.com/oldalon előregisztrálhatnak a cégek, illetve a képzés után érdeklődők.

A központi munkaerőpiaci program keretében meghirdetett program megvalósítását a Training360 Kft. vezette konzorcium látja el, amely arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elmúlt években az iskolarendszerű képzések mellett mind inkább a felnőttoktatási piacon tevékenykedő vállalkozások biztosították az informatikai szakembereket a munkaerőpiac számára.

A Training360 Kft.-nál rövid távú professzionális szakirányú informatikai tanfolyamokkal, illetve egyéb üzleti, készségfejlesztő és menedzsment tréningekkel foglalkoznak, a vállalkozás 150 főt meghaladó, szenior oktatókból és mentorokból álló csapata évente több mint 12 000 ember képzését végzi. A piaci változásokra reagálva tavaly indították el Yellowroad programjukat, amelynek keretében gyorsan munkába állítható, gyakorlati tudással rendelkező junior fejlesztőket és informatikus szakembereket képeznek, akik az eddigi tapasztalatok alapján hamar el is helyezkedtek a hazai IT-szektorban.

Kovács Zoltán, az Informatikai fejlesztői karrier start program projekt igazgatója ismertette: a programot végrehajtó, a megbízást közbeszerzésen elnyerő konzorciumvezető vállalkozás, a Traning360 Kft. már megkezdte a piaci igények felmérését, és azok alapján a képzési programok beindítását, hogy a 3-4 hónapos tanfolyamokat elsők közt elvégző új szakemberek már az év végén munkába állhassanak.

HOZZÁSZÓLÁSOK