Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Krahl Eszter, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és David Blunck, az Invitel Csoport vezérigazgatója megállapodást írt alá a Digitális Jólét Alapcsomag (DJA) védjegyének használatáról - jelentette be az Invitel. Ez azt jelenti, hogy mostantól az Invitelnél is elérhető lesz az alacsony havidíjú Digitális Jólét Alapcsomag, ami a cégnél azonos tartalommal elérhető internetcsomagnál 20 százalékkal kerül kevesebbe a megállapodásban meghatározott 15 százalékos minimumhatár helyett.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az aláírás előtti sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az áfacsökkentésnek és a DJA-nak köszönhetően 2017-ben mintegy 20-25 százalékkal olcsóbban juthatnak internet-előfizetéshez a polgárok.

Deutsch szerint a szolgáltatók számára másfél hónappal ezelőtt nyílt meg a pályázati lehetőség a Digitális Jólét Alapcsomag állami védjegyhasználatára és a szerződésben vállaltak szerint 45 napjuk lenne arra, hogy a kínálatukban is megjelenítsék a Digitális Jólét Alapcsomagot, ennek ellenére minden szolgáltatónál szinte azonnal megjelenik a kínálatban a rendkívül olcsó DJA.

A DJA bevezetésével az Invitel célja, hogy támogassa az internet terjedését; az elmúlt négy évben a vállalat szerint szolgáltatási területén megduplázta a gyors internettel ellátott otthonok számát - olvasható a közleményben. Az Invitel emellett a Szupergyors Internet Program keretében tavaly ősszel átadta az ország első, megvalósult SZIP-fejlesztését Óföldeákon, majd 2017-ben Öcs községben is elkészült a modern internethálózat és Szegeden is elindultak az átadások.

Az Invitel a következő egy évben közel kétszázezer háztartás számára teszi elérhetővé a nagy sávszélességű internetszolgáltatást. A kiépítés költségének egy része európai uniós és kormányzati támogatásból, másik része pedig saját erőforrásból valósul meg - derül ki a vállalat közléséből.

Az Invitel minden lehetőséget megragad szolgáltatásai fejlesztésére, mondta David Blunck, az Invitel Csoport vezérigazgatója. A vállalat szeretné, ha minél többen ki tudnák használni a nagysebességű internet által nyújtott előnyöket, ezért a vezérigazgtó szerint oktatási programokat dolgoznak ki a felhasználók számára is.

"Örömmel csatlakoztunk a Digitális Jólét Programhoz, mert hiszünk abban, hogy a digitalizáció hosszú távon hozzájárul a lakosság életminőségének javulásához, a vállalkozások versenyképességének növeléséhez, végső soron a teljes magyar gazdaság fejlődéséhez" - fogalmazott Blunck.

(MTI Fotó: Mohai Balázs)