BUX
39279

Új vezető a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom Nyrt. műszaki vezérigazgató-helyettese 2017. április 1-jétől Kim Kyllesbech Larsent lesz, aki a cég ügyvezető bizottságának is tagja - jelentette be a társaság.

Domokos László, 2017. február 10. péntek, 15:23

Az 52 éves szakember a Deutsche Telekomtól érkezik a céghez, ahol legutóbb a technológiai gazdálkodásért és transzformációért, valamint a technológiai architektúráért és innovációért felelős elnökhelyettesi pozíciót is betöltötte. Ezt megelőzően az Ooredoo Csoport (korábban Qtel) hálózati technológiákért felelős részlegét vezette, és a mianmari operáció technológiai vezetője volt.

Larsen 1999-2012 között számos felső vezetői feladatot látott el a Deutsche Telekom-csoportban, többek között a T-Mobile nemzetközi technológiai ágazatának ügyvezető alelnöke és a Deutsche Telekom hálózati szolgáltatásokért felelős igazgatója is volt. Ez idő alatt ő volt felelős a holland Orange technológiai szegmensét érintő irányítás átvételéért.

A szakember csaknem egy évtizedes, Dániában, Hollandiában, Belgiumban és Olaszországban folytatott akadémiai pályafutását követően csatlakozott a Deutsche Telekomhoz. Matematika és fizika területén egyetemi diplomát, majd fizika Ph.D. fokozatot szerzett a dániai Aarhus Egyetemen.