Miután 2016-ban a Google Magyarországon is elindította online tanfolyamát, a Digital Workshopot, az idén kibővítette azt. Most már országszerte 17 városban ingyenes workshopokat és 30 helyen pedig konzultációkat tartanak. Közös eseménysorozatot dolgoztak ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, részt vesznek a Modern Vállalkozások Programban.

Az elsődleges cél az, hogy a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítsék a digitális tér kihasználásában. A programba jelentkezőknél felmérik a cégek internetes felkészültségét, így személyre szabott tanácsokat kaphatnak, de szó lesz mobilmarketingről, videós tartalmi megoldásokról is. Például arra vonatkozóan, hogy internetes szolgáltatásokkal hogyan növelhetik bevételeiket, vagy csökkenthetik kiadásaikat. Az idei évre 77 rendezvényt terveznek, mintegy 15 ezer kkv-hoz szeretnének eljutni, hogy fejlesszék a gazdaságot. A képzéssorozatra a cég külön honlapján lehet jelentkezni - mondta el Boros Botond a Google Magyarország marketing vezetője.

A Google projektjét az indokolja, hogy a legutolsó digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) alapján Magyarország az EU-tagállamok között az utolsók helyen áll. A 28 mért országból hazánk csak a 21., az idei riport szerint pedig a legrosszabbul az üzleti digitalizáció és elektronikus kereskedelem területén teljesített a legrosszabbul. A hazai kkv-k 12 százaléka értékesít online is, míg csak 4,5 százalék azok aránya, akik más uniós országokból is felvesznek megrendeléseket.

A digitális készségek hiánya egyébként egész Európában probléma, az unió jóslatai szerint 900 ezer olyan munkahely lesz 2020-ra, amelyet nem tudnak majd betölteni. Éppen ezért a Google társadalmi felelősségvállalásként folytatja a nevű programját: hátrányos helyzetű - többek között állami gondozásban nevelkedő fiatalokat - tanítanak majd programozni, így perspektívát adva az életüknek. A gyerekekkel valódi programozók foglalkoznak techmentorként, hogy a személyes találkozással segítsék őket.

A magyar startupokra is számít a cég. Továbbra is várják a hazai innovatív vállalkozások jelentkezését, hogy bekerüljenek a Google vállalkozásgyárába, a varsói Campusba.

A kormány támogatja a törekvéseket

A magyar kormány nyitott arra, hogy a Google programjait ne csak elvileg támogassa, hanem együttműködési megállapodást kössenek a céggel - mondta el az eseményen Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.

Emellett ismertette, hogy a gazdasági növekedés egyik kulcsát a kormány a digitális fejlesztésekben látja, így a jövőben támogatnák az autóipari, speciális gépgyártási, élelmiszeripari, zöldgazdasági, védelmi ipari, turisztikai és egészségipari beruházásokat.

Több tématerület is van, amelyeken a kormány szeretné fejlődést elérni: egyrészről javítanák a hazai digitális infrastruktúrán, másrészről fejlesztenék a fiatalok digitális kompetenciáját, illetve a digitális gazdaságot - ismertette Kelemen Csaba, az NFM főosztályvezetője. Közölte, hogy ma Magyarországon 3 millió 15 év feletti ember nem internetezik - miközben a szélessávú internet hozzáférhetősége 95 százalékos. Többségük valószínűleg 45 év feletti munkanélküli vagy alacsony hozzáadott-értékű munkahelyen dolgozik.