14 éves csúcsra erősödött a dollár

Tizennégy éves csúcsra ugrott a WSJ 16 devizát tartalmazó dollárindexe.
Napi.hu, 2016. november 24. csütörtök, 11:23

A WSJ dollárindexe 2002. december 3. óra nem látott szintre, 91,87-re ugrott, a mozgás mögött a szerdán megjelent várakozásokat felülmúló feldolgozóipart adatok sejthetőek, illetve az, hogy a Federal Reserve kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve megerősítette decemberi kamatemeléssel kapcsolatos várakozásokat.

Az euró/dollár kurzusa csütörtökön a kora délelőtti órákban 1,0519-es szintig süllyedt, majd nem sokkal később 1,0569-re ugrott - közép-európai idő szerint háromnegyed 11 körül is e szint közelében mozgott az árfolyam.

A Fed tisztségviselői a jegyzőkönyv szerint úgy vélekedtek, hogy a kamatemelés "viszonylag hamar" lehetséges, ha a beérkező adatok továbbra is a gazdaság állapotának javulását mutatják. Néhányan kifejezetten a decemberi szigorítás mellett álltak. Márpedig a feldolgozóipar októberi adatai azt mutatták, hogy az amerikai feldolgozóipari szektor stabilizálódni kezdett, emellett az amerikai fogyasztói bizalom is emelkedett novemberben, ami a gazdaságba vetett bizalom növekedését mutatja.

A WSJ szerint a CME Csoport adatai azt mutatják, hogy a piacok már 94 százalékos valószínűséggel árazzák a decemberi Fed-kamatemelést. A magasabb kamatok élénkíteni fogja a dollár iránti keresletet, miután a hozamvadász befektetők szemében vonzóbbá válik.

Emellett a jüan gyengélkedése elemzők szerint szintén a dollárt támogatta a feltörekvő devizákkal szemben. A kínai gazdaság miatti aggodalmak miatt nyomás alá kerülhetnek Kína fő kereskedelmi partnereinek és más feltörekvő gazdaságok devizái, amelyek egyébként is nagyon érzékenyek a kockázati étvágy változására.

Azokon a devizapiacokon, ahol a jüannal szabadon lehet kereskedni, a dollár 0,6 százalékot erősödött a jüannal szemben, a dél-koreai wonnal szemben 1, a szingapúri dollárral szemben 0,6, a brazil reallal szemben pedig 1 százalékot - írja a WSJ.

A jennel szemben a Reuters szerint 8 havi, az euróval szemben 19 havi szintre erősödött az amerikai deviza, utóbbival szemben elérte az 1,0550-es szintet.

Devizakereskedők ugyanakkor megjegyezték, hogy november 24-25-én hálaadás van az USA-ban, a piacok zárva tartanak, ami felerősíti a piaci mozgásokat.

A forint a dollárral szemben délelőtt háromnegyed 11 körül 0,3 százalékkal állt erősebb szinten a szerdai késő délutáni helyzethez képest, a dollárt ekkor 293,48 forinton jegyezték. A kora délelőtti órákban 293,31 és 294,98 forintos sávban mozgott a devizapár. Az euróért 310,26, a svájci frankot 288,81 forinton jegyezték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK