Csütörtökön egész nap a 299-es sávban mozgott a forint az euróval szemben, már akkor látható volt, hogy hamarosan elérjük a 300-at is - mondta érdeklődésünkre Kolba Miklós, az ING Bank devizapiaci üzletágának vezetője. Ez több dolognak is köszönhető, egyrészt a Black Friday miatt alacsonyabb a nemzetközi aktivitás, másrészt ide kapcsolódóan megfordulni látszik az eddigi trend, mely szerint amikor nincs forintot érintő hír, akkor erősödik a hazai fizetőeszköz.

Kolba szerint amint átlépte a forint a 300-as szintet, megugrott a forgalom a piacon, ám a hazai fizetőeszköz egész jól tartja magát. Véleménye szerint fontos kérdés, hogy délután az tengerentúli kereskedők mennyire lesznek aktívak, ám a szakember ezzel együtt sem várja, hogy 302 fölé emelkednénk az euróval szemben, ahogy azt sem, hogy visszaerősödne a forint 300 alá.

11 óra előtt pár perccel tehát egy dollár 221,1, egy font 361, egy svájci frank 244,3, míg a japán jen 2.1616 forintot ért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!