Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A cikk szerzője a Napi Gazdaság munkatársa, a VTAD (Német Technikai Elemzők Szövetsége), az IFTA (Technikai Elemzők Nemzetközi Szövetsége) társult szervezetének tagja.

 

A tárgyalásokat Magyarország kérte a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ez azonban nem jelenti azt, hogy hitelt vennénk fel az IMF-től - mondta pénzügyminiszter az egyezséget magyarázva a távirati irodának. Bármi lehet az együttműködés tartalma a Valutaalappal, a későbbi folyamatok függvényében - közölte. Ez a pénzügyminiszter azonban nem Matolcsy György volt 2011 novemberében, hanem Veres János 2008 október elején. Akkor a bejelentés megnyugvást hozott a forintpiacon, a 270 forint fölé szaladt euróárfolyam a bejelentést követően 250 forint közelébe korrigált, igaz, nem maradt ott sokáig.

Az újfajta megállapodás ugyanis - szemben a régivel - nem növeli az államadósságot, mivel nem hitelfelvételről szól, voltaképp egy biztosítást kötünk, amely növeli a befektetői biztonságot Magyarországon. Így lesz esélyünk tervezett menetrend szerint beindítani a növekedést - szólt a Nemzetgazdasági Minisztérium múlt csütörtöki közleménye. A bejelentés megnyugvást hozott a forintpiacon, a hét elején 317 forint felett is járó euró árfolyama 305 forint alá süllyedt néhány nap alatt a bankközi devizapiacon.


A most bekövetkezett forinterősödés technikai értelemben egyelőre csak a korábbi jelentős gyengülés korrekciójának tekinthető. Az árfolyam egyelőre nem csinált alacsonyabb mélypontot heti szinten, ami trendfordulóra utaló jelzés lenne, de a 10 hetes és a július eleje óta tartó trendhez párosítható 8 hetes mozgóátlag sem esett el, ezek valamivel 300 forint alatt találhatóak jelenleg. Sőt, a trendhez tartozó 8 hetes RSI emelkedő trendjét sem sikerült megtörni, ami szintén nem jelzi még, hogy a forintgyengülés trendje megfordult volna. Mindössze annyi történt, hogy dupla ellenállásnak futott neki az árfolyam túlvett állapotban, ahonnan a visszapattanás természetes piaci reakció.


Ezt a dupla ellenállást a rövidtávú, rendkívül meredek trendcsatorna teteje és a 2009. tavaszán beállított eurócsúcs jelentették együttesen. A napos grafikonon jól látszik a folyamat, az árfolyam jelenleg ebből a meredeken emelkedő trendcsatornából próbál lefelé kitörni, egyelőre sikertelenül. A forintgyengülés elmúlására, esetleg újabb forinterősödő trend megjelenésére akkor lehetne számítani, ha törne a trendhez jelenleg tartozó 22 napos RSI emelkedő trendje, sikerülne az 50 illetve 40 napos mozgóátlagot lefelé áttörni, vagy ha alacsonyabb mélypontot ütne az árfolyam. Mivel a volatilitás jelentősen kitágult, ezért nagyjából ezeket a szinteket illene mintegy 5 forinttal átvinnie az árfolyamnak, ez praktikusan 295 forint alatti zárásokat jelentene. Itt lehetne először reménykedni a veszély elmúltában. Amíg ez nem történik meg, addig az emelkedő trend meglétét kell gyanítani, ami magasabb euró csúcsokat és magasabb mélypontokat jelent az árfolyamban. (A halálkereszt még ott van a grafikonon.)

A 317 forintos szint döntő jelentőséggel bír, e felett ugyanis már csak nagyon magasan látszanak technikai értelemben olyan pontok, amik gátat szabhatnának az euró árfolyamának, az első ilyeneket 350 forint feletti magasságokban lehetne keresni, a hetes grafikonon kialakulni látszó hosszútávú emelkedő trendcsatorna tetején, egyébként egy 317 forint feletti kitörés eseténe a forint point&figure chartja is ilyen célt valószínűsít. Bízzunk benne, hogy nem ez a forgatókönyv valósul meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!