A bizottságra és Matolcsyra figyel a forint

Az Európai Bizottság bejelentése előtt a magyar fizetőeszköz gyengüléssel indult neki a szerdának a főbb devizákkal szemben. A túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos döntéstől elemzők nem várnak érdemi hatást.
Szabó Zsuzsanna, 2013. május 29. szerda, 09:24

Gyengüléssel fut neki a forint a szerdai napnak, negyed 10 körül a kedd késő délutáni 286,51-es szint után már 288 forint körül ingadozott az euróárfolyam, a dollárért 223,89 forintot kértek 1,2868 dolláros euróárfolyam mellett. A svájci frankkal szemben is gyengébb szinteken mozgott a forint, az alpesi devizát 230,26 forinton jegyezték a kedd késő délutáni 228,51 forint után.

A szerdai nap legfontosabb eseménye Magyarország szempontjából az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásainak közzététele lehet, vagyis, hogy Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól. Az edp-ről szóló döntéstől azonban érdemi piaci hatást nem várnak piaci elemzők, miután a múlt hét pénteken kiszivárgott információk szerint Magyarország számára kedvező döntés születhet, a végső szót pedig a június közepi Európai Tanács ülésén mondják ki az uniós gazdasági- és pénzügyminiszterek. Elelmzők szerint a kedvező ajánlás ellenére az Európai Bizottság vélhetően szigorú ajánlásokat fogalmaz majd meg és annak a lehetősége is fennmarad, hogy bármikor visszakerülhet Magyarország az eljárás alá.

Az Equilor szerint fordulhat az euró/forint kurzusa, mert az elmúlt napok, hetek erősödése után egy profitrealizálás jöhet, ráadásul az elemzők úgy vélik az edp-döntést nagyrészt már beárazhatta a piac.

A bizottsági sajtótájékoztató előtt azonban 9:30-tól Matolcsy György is színre lép, a jegybankelnök ugyanis a 2x250 milliárd forintos gazdaságélénkítési programról tart sajtótájékoztatót. A Növekedési Hitel Program a tervek szerint június 1-én indul és a kkv-szektor hitelezését segíti.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkitaati, 2013.05.29 11:12

A FT 288 most nem?...ez jó nem?...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html