A részvények magukra találtak, bár a vállalati piacon vegyesebb a kép, hiszen vannak olyan iparágak, ahol komoly problémákat okoz az esetleges kilépés, és ezek a bizonytalanságok éreztetik a hatásukat.

A Brexit kockázatait nem szabad túlértékelni: az angol piacnak az erős gazdaságok nem túl kitettek, a németek leginkább, de náluk is az export tíz százalékát jelentik, így nagy kockázatot önmagában az esetleges kilépés nem jelent. Az e körül kialakuló bizonytalanság viszont igen.

Befektetési politika szempontjából nem a Brexit a fő gond, hanem annak a kérdésnek a megválaszolatlansága, hogy befolyásolja-e mindez a reálgazdaság működését és a befektetők viselkedését, és ha igen, hogyan - mondta Bereczki.

Az utóbbi idők folyamataiból baljós a jen túlzott erősödése, pozitív viszont az USA látványos erősödése, ami annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban éltek leghamarabb élénkítő eszközökkel a válságot követően és ezek már éreztetik a hatásukat, például azzal, hogy növekedik a személyes fogyasztás, most tehát Amerika szólóban megy előre és egyik régió sem követi.

Európában a vállalati papírok árfolyama túlzottnak tűnik, azt a gazdasági teljesítmény nem igazolja vissza - árnyalta tovább a képet az igazgató, aminek az oka, hogy a befektetők öntik a pénzt a részvényekbe. Így ezek súlyát a portfóliókban érdemes újragondolni.

A feltörekvő piacok az elmúlt évekbeli negatív hozzáállás miatt visszapattanásban vannak, de a gazdasági mutatók még nem túl biztatók. A visszapattanás oka, hogy az államkötvények piacán csak a magas kockázatú országoknál van hozam, a biztonságos jó fundamentális értékekkel rendelkező országokban terjed a negatív kamat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!