A Duna House 479 millió forint osztalékot fizet

A Duna House csütörtökön tartott éves közgyűlése 479 millió 260 ezer forint összegű osztalék kifizetéséről döntött - közölte az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Papp Zsolt, 2017. április 21. péntek, 09:42

A társaság az MTI-vel pénteken azt közölte, hogy a jóváhagyott összegből 447 millió 43 ezer forint esik a törzsrészvényesekre, akik így részvényenként 130 forintos osztalékban részesülnek, a dolgozói részvényekre pedig 32 millió 217 ezer forintot fizet a cég.

Az osztalékfizetés időpontját később határozza meg az igazgatóság, és a tájékoztatás szerint dönthet az osztalék több részletben történő kifizetéséről is.  Az előző évben a társaság 247,6 millió forintot fizetett ki osztalékként, de a cég részvényeivel csak 2016 novembere óta kereskednek a tőzsdén.

A közgyűlés a társaság magyar számvitel szerinti, 2016. évi egyedi beszámolóját 62,85 millió forint veszteséggel és 3,2 milliárd forint mérlegfőösszeggel jóváhagyta. A nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) szerint a Duna House csoport 1 milliárd 145 millió forint konszolidált eredménnyel zárta a tavalyi évet, mérlegfőösszege 5,992 milliárd forint volt.

A Duna House részvényei a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájába vannak bevezetve, a papírok a csütörtöki kereskedést 3600 forinton zárták. Az eddigi legmagasabb árfolyamuk 4088 forint, a legalacsonyabb 3250 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .