A kezdeti bizonytalankodást követően visszafogott erősödésbe váltottak szerdán a vezető New York-i részvényindexek, majd ismét lejtőre kerültek, s végül enyhe mínuszban zártak. A napközbeni növekedés hátterében a Fed-kamatcsökkentéshez fűződő remények erősödése állt, az ebbéli optimizmust azonban felülírták a brutálisan emelkedő, immáron a 80 dollárhoz közelítő olajárak és a gyenge dollár miatti aggodalmak. Az euró kurzusa rekordszintre nőve tegnap este 1,3915 dolláron tetőzött, majd 1,3887-re szelídült. Az új csúcsokra hágó határidős olajárat követve drágultak az energiaszektor részvényei, miközben a kiskereskedelmi cégek papírjai az ellenkező irányba mozdultak. A biotechnológiai és az it-ágazat képviselői szintén jól teljesítettek, miután a UBS javított az Amgen gyógyszergyártó részvényeinek ajánlásán, az Apple-papírokra pedig magasabb célárat adott meg. A techszektorban a Texas Instruments lett a nagy kivétel, a chipgyártó részvényeit a társaság harmadik negyedéves eredménysáv-prognózisának szűkítése küldte lejtőre. A Dow Jones végül 0,13 százalékkal, 13 291,65 pontra, a Nasdaq 0,21 százalékkal, 2592,07 pontra csökkent, az S&P-500 százalékban nem mérhető mértékben változva - 0,07 ponttal csökkenve -, 1471,56 ponton zárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!