Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar börze pozitív napot zárt. A nap és az elmúlt egy-két hét nyertese a Magyar Telekom volt, amely vele kapcsolatos hír nélkül is mintegy 2,5 százalékos emelkedéssel tudott zárni, de a többi papír is pozitívan fejezte be a napot.

A nap legfontosabb híre a jegybanki kamatdöntés volt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa meglepetésre a várt 10 bázispont helyett 20 bázisponttal, 2,1 százalékra mérsékelte az alapkamatot, majd egy órával később bejelentették, hogy véget ért a kamatcsökkentési folyamat, vagy legalábbis jó időre szünetel. A forint a bejelentést követően nem mutatott komolyabb gyengülést, a komment után pedig erősödésnek indult, az euró 308 forint alatt jár. A vezető részvények erősödéssel zárták a napot.

A világpiaci hangulat pozitív, a német piac a hétfői esés után egy kicsit korrigált, az amerikai az előző naphoz hasonlóan enyhe pluszban van. A következő napok hangulatára az uniós külügyminiszterek Oroszországgal kapcsolatos döntései lehetnek hatással a szakértő szerint.

A Mol 185 forinttal, 1,58 százalékkal 11 865 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 9 forinttal, 0,22 százalékkal 4165 forintra nőtt, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,49 százalékkal 370 forintra emelkedett, forgalma 678,5 millió forint volt.

A Richter árfolyama 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4065 forintra nőtt, forgalma 958,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 1506,07 ponton zárt kedden, ez 1,21 pontos, 0,08 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!