BUX
39554

A kínai bankok nem érzik a lassulást - sőt

Amerikai és európai versenytársaival szemben igen sikeres első félévet tudhat maga mögött a kínai bankszektor - derül ki a héten közzétett jelentésekből.

MTI-Eco, 2011. augusztus 26. péntek, 08:27

Az öt legnagyobb pénzintézet első féléves nyeresége meghaladja a tizennégy legnagyobb amerikai és európai versenytársának összesített eredményét. Az öt legnagyobb közül kettő, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) és a Kínai Mezőgazdasági Bank (ABC) is rekord profitot könyvelt el az első hat hónapban. Az idén nyugat-európai jelenlétét erősítő ICBC nettó nyeresége 29 százalékkal, 109,5 milliárd jüanra (3221 milliárd forint) nőtt, az ACB nyeresége 66,6 milliárd jüan (1959 milliárd forint) volt. A sanghaji üzleti lapok pénteki jelentése alapján tíz másik kereskedelmi bank is a várakozásokat jóval meghaladó félévet zárt, s átlagban éves szinten több mint 30 százalékos profitnövekedést könyveltek el. A felülteljesítő pénzintézetek közt szerepel a Kínai Fejlesztési Bank (CCB) és a Magyarországon is jelen lévő Bank of China (BoC), mellettük kisebb bankok, többek közt a Minsheng Bank és a Sencseni (Shenzen) Fejlesztési Bank is helyet kapott. Utóbbi kettő eredménye a legjobb: 2010 első félévéhez képest profitjukat idén 56,98 és 56 százalékkal növelték. A kínai központi bank az infláció megfékezésére kétszer emelt kamatot 2011 első félévében, a túlzott likviditás lekötésére pedig a bankok kötelező tartalékrátáját is megemelte. Az intézkedések a hitelezésre felhasználható pénz mennyiségének csökkenését eredményezték, ami a banki kamatlábak emelkedését vonta maga után.