Az egy jegyre jutó nettó eszközértéke 15 200 forint körül áll - ez már nagy valószínűséggel csak kis mértékben változik, azt is csak felfelé teheti -, miközben szeptember 9-én lejár és átalakul nyílt végű alappá. A három évvel ezelőtti induláshoz képest ez 14,5 százalék körüli éves hozamot jelent majd.

Ez úgy lehetséges, hogy az alap a kínai (50 százalékos súly), hongkongi (25 százalék) és japán (25 százalék) részvénytőzsdék teljesítménye alapján fizet. Ezek pedig 2006-2007-ben óriási felfutást produkáltak, ami a negyedévenkénti mintavételű, átlagolásos számítási mód miatt máig nem tűnt el az alap eredményéből, a válság ellenére sem. A másik tényező, amiben az alap szinte biztosan szintén rekorder, a 180 százalékos részesedési ráta, vagyis a tőzsdék átlaghozamának 180 százalékát fizeti ki. A fix miminális hozamot nem fizető alapok körében a jellemző értték inkább 80-120 százalék, az alap nagyon szerencsés pillanatban indulhatott 2006 augusztus végén, amikor az indexopciókat olcsón vásárolhatta meg. A Pagoda-sorozat további három tagja nem ilyen szerencsés csillagzat alatt született, legalábbis a jelenlegi árfolyamok alapján.

Az átalakuló MKB Pagoda rövid átmeneti időszak után újabb három évre az eredetivel csaknem megegyező befektetési politikával, opciós konstrukcióval működik majd tovább, azzal a különbséggel, hogy a hozamra nominálisan 50 százalékos plafont vezet be (valamint a részesedési ráta majd csak októberben derül ki). További érdekesség, hogy egy átmeneti időszak után a visszaváltási megbízásokat csak meghatározott napokon, havi 1-2 alkalommal teljesítik majd. Az átmeneti időszak utáni folyamatos forgalmazás díjai a bank kondíciós listájában még nem szerepelnek, óvatosságra int azonban, hogy a tájékoztatóban maximum 10 százalékos mérték megengedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!