Érdemes lehet vagy most, vagy november elején részvényeket vásárolni az amerikai tőzsdéken. Akkor is, ha a befektetők által leginkább valószínűnek tartott, de akkor is, ha a legkevésbé várt utat járja be az amerikai részvénypiac - írja összefoglaló elemzésében a Marketwatch.

Ha valamiben túl sokan hisznek, az kevéssé valószínű hogy megvalósul a piacon az ellentét analízisben hívők szerint. Carter Braxton Worth, a Sterne Agee vezető technikai elemzője szerint azonban ez nem teljesen igaz a hangulati felmérésekkel kapcsolatban. Tapasztalata szerint inkább úgy igaz a mondás, hogy általában az történik, amire a legtöbben számítanak, ellenkező esetben viszont az, amivel a legkevesebben számolnak - kommentálta felmérésük eredményét, amelynek során 492 profit, köztük portfólió menedzsereket, elemzőket és vagyonos befektetőket kérdeztek meg arról, milyen mozgást tartanak a leginkább valószínűnek az év hátralévő részében az amerikai tőzsdéken.

A hat lehetséges forgatókönyv közül a legnépszerűbbnek az bizonyult, amely egy szeptember-októberi visszaesést követően azzal számol, hogy az S&P 500-as index novemberben és decemberben emelkedik, s az évet új csúcsra emelkedéssel zárja. A megkérdezettek 39,4 százaléka szavazott arra, hogy az S&P 500-as részvényindex, hogy egy viszonylag normális szeptembert követően októberben egy nagyobb visszaesés következhet, amelynek során az augusztusi mélypont, 1905 pont közelébe csökken a vezető index értéke, ami 4 százalékos elmaradás a jelenlegi és 5 százalékos a 2007 pontos történelmi rekordhoz képest. Innen aztán egy masszív emelkedés következhetne az év utolsó két hónapjában, egészen 2070-2075 pontig. Worth szerint ebben az esetben a tőzsdét ugyan megérintené a bizonytalanság és a félelem szele, azonban a visszaesés csak az újabb, lendületes emelkedésnek teremtene kedvező feltételeket.

A leginkább valószínűnek tartott jövőkép
Kép: www.marketwatch.com


A második legtöbb szavazatot kapott jövőkép szerint már szeptember hátralevő része is lemorzsolódással telne, s ez októberben is folytatódhatna. Ebben az esetben sem csökkenne az S&P 500-as index értéke 1095 pont alá, s az év végi rally 2015 pontig emelhetné az index értékét, amely éves szinten még így is 9 százalékos növekedést lenne képes felmutatni. Erre a megkérdezettek 32,2 százaléka szavazott.

A harmadik legtöbb szavazatot - és épp ezért Worth interpretációja szerint a legkevésbé valószínű - forgatókönyv nem számol egyáltalán jelentősebb visszaeséssel. E szerint a piaci kisebb kerülők és ingadozásokat követően év végéig emelkedő üzemmódban maradna. E szerint mostantól egy emelkedés következne a hó végéig, egészen 2050 pontig. Ezt sávos kereskedés követné októberben, majd novemberben új, 2100 pontos csúcsot állítana be az index. A 2075 pontig tartó korrekciót követően ismét erőteljes rally jöhetne, s az index az évet 2150 ponton zárná, ami 16 százalékos éves erősödésnek felelne meg. Ez a lehetőség a megkérdezettek 13,6 százaléka szerint tűnt valószínűnek.

Ennél jóval rázósabb középtávú jövőképet vázolt fel a negyedik legtöbb, 5,8 százaléknyi szavazatot kapott forgatókönyv. Ez masszív visszaeséssel számolt a következő hónapokban. Egy további szeptemberi, 2075 pontig tartó emelkedést követően hatalmas esés következne, a korrekció mértéke elérné a 16 százalékot is és csak 1750 pontnál következhetne a pozitív fordulat, amelyet követően az év végéig 1960 pontig kapaszkodhatna vissza az index. Ez ugyan valamivel a jelenlegi szint alatti értéket jelent, azonban még mindig 6 százalékkal magasabb, mint a tavaly december végi érték.

Az "átlagosan pesszimista" jövőt a megkérdezettek 5,1 százaléka várta. Ha megvalósulna, akkor az index néhány napja tartó lejtmenete ebben a hónapban 1905 pontig folytatódna. Ez bizonytalan októbert követően novemberben tovább tartana a lemorzsolódás, s az index év végéig 1815 pontra csökkenhetne, 2 százalékos eséssel búcsúztatva az évet.

A legkevésbé valószínűnek tartott jövőkép
Kép: www.marketwatch.com


Amire gyakorlatilag senki se számít - s Worth interpretációja szerint ezért akár be is következhet - az egy fékevesztett emelkedés a piacon. A 492 megkérdezettből mindössze 19-en tartották ezt valószínűnek, mai 3,9 százalékos szavazati arányt jelent. Ebben az esetben az S&P 500-as indexet egy most meginduló emelkedő hullám 2200 pontig vinné október végéig. Egy novemberi, 2150 és 2200 pont közötti sávozást követően decemberben újabb erőteljes emelkedés indulhatna, s az index 2300 ponton, tavaly év végi záróértékénél 24 százalékkal magasabb szinten búcsúztatná az évet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!