Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány új törvényjavaslata alapján a gyógyszergyártó vállalatok a kutatás-fejlesztés költségeinek felét elszámolhatnák szemben azzal a piaci félelemmel, hogy az a szint nulla is lehet. Ez kedvezően érinti a két tőzsdén lévő iparági vállalatot az Egist, és a Richter is. Az Equilor elemzői szerint a két cég számára ez egyenként plusz 1-1 milliárd forintot jelenthet, ami azt jelenti, hogy az egy részvényre jutó eredményhatás a Richter esetében 50 forint körül lehet, míg az Egisnél ennél nagyobb 120 forint körüli eredményt jelenthet. A hír nagyon fontos a gyógyszercégek szempontjából, és vélhetően ez állhatott az elmúlt időszak felülteljesítése mögött is. Ez volt ugyanis az egyik legfontosabb kérdés. Ettől függően ugyanis az egy részvényre jutó eredmény 0-7,5 százalékkal csökkenhetett volna a Richter, míg 0-20 százalékkal az Egis esetében.

A K+F szabályokat 2010-ben módosították kedvezőtlenül a gyógyszergyártók számára. A törvény és a kapcsolódó rendelet korábbi szabályai − hogyan és milyen módon kell számolni a százszázalékos kedvezményt − mind megmaradtak ugyan, egy mondattal azonban tulajdonképpen hatályon kívül helyezték az egész k+f kedvezményt. Ezt ugyanis már nem lehet igényelni az egészségbiztosítási alapból. Elvileg szóba jöhetne a központi költségvetés a kedvezmény igénybevételére, de úgy tűnik, hogy nem ez volt a cél, hanem a költségvetés hiányának csökkentése.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!