Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vállalat csütörtökön azt közölte, hogy eladása éves szinten 5,5 százalékkal, 27,7 milliárd euróra emelkedett az idei év első hat hónapjában. Az első fél éves növekedés kizárólag az árazásnak köszönhető, az eladások volumene ugyanis stagnált. A menedzsment várakozása szerint azonban a második fél évben a forgalom volumene is emelkedik a vállalat új termékeinek bevezetése folytán - írja az MTI.

A vállalat első fél éves nyeresége 22,4 százalékkal, 3,3 milliárd euróra nőtt éves összehasonlításban. (Változások jönnek a magyar Coca-Cola-nál.)

Az első fél éves nyereség kedvező alakulásában főként a jégkrémekből, például a Magnumból származó bevétel emelkedése játszott szerepet. Az eredmények ismeretében a vállalat vezetése megerősítette, hogy erre az évre 3-5 százalékos eladásbővülést várnak.

A Unilever az amerikai Procter & Gamble után a világ második legnagyobb márkás fogyasztásicikk-gyártója. Magyarországon az Unilever Magyarország Kft. révén van jelen és több mint 1700 embert foglalkoztat.

Vezető élelmiszermárkái közé tartozik egyebek között a Flora, a Lipton és a Knorr, illetve a brit-holland cég gyártja a Dove, Axe és Domestos termékeket is.

Az Unilever részvényárfolyama csütörtökön délelőtt fél tizenkettőkor 0,53 százalékos pluszban, 43,37 fonton állt a londoni tőzsdén.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!