A Mol közleménye szerint a "Népszabadság mai címlapján megjelent cikk valótlan állításokat közölt, amely jelentős kárt okozott Magyarország legnagyobb, tőzsdei vállalatának, megsértve a vállalat és annak első számú vezetőjének jó hírnevét és komoly bizonytalanságot okozva a Mol részvényeseinek".

Hozzáteszik "figyelemmel az okozott sérelem súlyára, részletesen megvizsgáljuk minden további jogi lépés lehetőségét, mind a lappal, mind pedig a cikk szerzőjével szemben, beleértve a bírósághoz és a Médiatanácshoz való fordulás jogát is".

A Népszabadság kedden azt írta: Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását. A lap információját a horvát főügyészség (DORH), és az igazságügyi minisztérium is cáfolta az MTI-nek, és hasonlóan nyilatkoztak a Mol és a magyar igazságügyi minisztérium illetékesei is. Orbán Viktor miniszterelnök pedig Strasbourgban leszögezte, a magyar állam nem járul hozzá a Mol és az INA közötti szerződés módosításához.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!