Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Legkorábban a jövő év elején születhet döntés a lengyel PKN Orlen eladásáról – közölte a PAP hírügynökséggel Maciej Gierej, az állami Nafta Polska holding elnöke. Nem zárható ki, hogy új tendert fogunk kiírni – tette hozzá. A lassan évek óta húzódó privatizációs kiírásra a Mol és az OMV tett ajánlatot, ám a döntést eddig minden alkalommal elhalasztotta az illetékes lengyel szerv, úgyhogy a magyar sajtó már rendszeresen a szappanopera vagy a saga jelzővel emlékezik meg az olajipari cég privatizálásának újabb fordulóiról. Az új tender kiírásának lehetőségét eddig hivatalos helyről még nem említették, de az eddig is a levegőben lógott. Nemrég a befolyásos Jan Kulczyk, a mesés magánvagyonnal rendelkező üzletember, akit korábban a Mol tanácsadójaként mutattak be, úgy nyilatkozott, hogy szerencsésebb volna a PKN Orlen és a második legnagyobb olajfinomító, a Rafineria Gdanska összevonása, majd egy OMV–Mol–PKN közös közép-európai mamutcég létrehozása. A lengyel kormány ezzel párhuzamosan a gdanski finomító eladásának időpontját a negyedik negyedévre tette, s mivel az eddigi gyakorlat alapján ehhez még nyugodtan hozzá lehet képzelni néhány hónap csúszást, ez nem mond ellent a fenti gondolatmenetnek. Közben a Mol másik kiszemelt akvizíciós célpontja, a szerb Beopetrol eladásával kapcsolatban is rossz hírek érkeznek. A szerb kormány júniusra ígérte az ország második legnagyobb, 203 benzinkútból álló hálózatával rendelkező cég eladását. A kérők is felsorakoztak, a Mol mellett a legnagyobb kelet-közép-európai kúthálózattal rendelkező OMV, a Lukoil, és a görög Hellenic Petroleum is érdekeltségüket fejezték ki. A Bloomberg hírügynökség Alexander Vlahovics privatizációs miniszterre hivatkozva közölte, hogy a júniusi időpontban nem lehetne sikeresen privatizálni a Beopetrolt. A privatizátor érvelése szerint előbb a jelenlegi importbenzinről át kell térni a hazai finomított termékek árusítására, ez vonzóbbá teheti a céget. (A szerb kormány tavaly helyezte kilátásba a finomított termékek behozatalának tilalmát, ám a rendelet, amely csak a nyersolaj behozatalát engedné meg, még nem született meg.) A miniszter szerint 2-3 hónapos késedelmet szenvedhet a privatizáció, de ez megéri, hiszen – mint mondta – jobb két-három hónapot várni egy „szupersikeres” eladás reményében, mint sietni és kudarcot vallani. A Mol előtt tehát egyelőre külföldi projektként csak az INA 25 százalékos részesedésére kiírt tender maradt, ami talán nem is olyan nagy baj annak fényében, hogy itthon a gázárszabályozás rendezése még legalább fél évet vehet igénybe. Amennyiben a magyar kormány tartja a törvényjavaslat őszi beterjesztésére tett ígéretét, úgy a Mol jó eséllyel jövőre már egy kalkulálható gázbevétellel és rendezett hazai helyzettel a háta mögött vághat bele az újból megnyíló akvizíciókba.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!