A nap vesztese a Richter lett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,7 százalékkal 17 156 pontra esett csütörtökön, a részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt.
MTI, 2014. november 6. csütörtök, 18:50

A vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője az MTI-nek elmondta: a csütörtökön közzétett hazai vállalati gyorsjelentések mozgatták a tőzsdei árfolyamokat. A nap vesztese a Richter, a társaság harmadik negyedévi eredménye kiábrándító lett, emiatt esett 3 százalékkal a papír árfolyama. Szintén csalódást keltett a Magyar Telekom jelentése, így ez a részvény is gyengült.  A Mol viszont jó eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, ezért a papír mintegy fél százalékos emelkedéssel zárt, de nap közben ennél erősebb is volt - mutatott rá a szakember. Hozzátette: az OTP jelentése a jövő héten várható, a papír szűk sávban mozgott és enyhe pluszban zárt csütörtökön. A nemzetközi hangulat pozitív, illetve semleges, a BUX-ot a hazai vállalati hírek húzták le Sőre szerint.

A Mol 0,5 százalékkal 11 700 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények  0,2 százalékkal 3950 forintra drágultak 2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom 1,4 százalékkal 343 forintra esett, forgalma 308,5 millió forint volt. A Richter közel 3 százalékkal 3716 forintra zuhant 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK