A német adat nem hatotta meg a tőzsdéket

A vezető európai részvényindexek erős napot zártak, köszönhetően az olajárak alakulásának és az energiaipari papíroknak. Az európai tőzsdezárás utánra Amerikában elfogyott a lendület, a Wall Street-i indexek az erős kezdés után vegyes képet mutattak.
Napi.hu, 2016. február 26. péntek, 20:17

A részvénypiacok akkor is tartották magukat, mikor a német inflációs adat miatt az euró gyengült a dollárral szemben.

Az FTSE-100 1,4, a DAX 2, a CAC-40 1,6 százalékkal emelkedett, míg a periférián a milánói FTSE MIB 2,2, a madridi IBEX-35 1,6 százalékos pluszt tudhatott magáénak pénteken.

A Stoxx Europe 600 indexe 1,7 százalékkal erősödött pénteken, az egész heti teljesítményét tekintve pedig 1,6 százalékkal került feljebb az index. A Stoxx 600 olaj és gázszektora 3,6 százalékkal rallyzott pénteken, miután az olaj ára több mint 1 százalékkal drágult. Az előjegyzések azután ugrottak meg jelentősen, miután Venezuela olajipari minisztere bejelentette, hogy tervei között szerepel egy találkozó Oroszország, Szaúd-Arábia és Katar képviselőivel március közepén.

Az olajcégek közül Tullow Oil 10,7, a spanyol Repsol 7,5, az olasz Eni 5,1 százalékkal emelkedtek, utóbbi annak ellenére, hogy a negyedik negyedére több mint háromszoros veszteségről jelentett az olajárak összeomlása miatt.

Amerikában a emelkedéssel indítottak a vezető indexek, miután a legfrissebb GDP-adatok felülmúlták az elemzői várakozásokat. Az európai tőzsdezárás utánra viszont elveszett ez a lendület és vegyessé vált a kép a Wall Streeten: a DJIA 0,2, az S&P-500 0,1 százalékos veszteségben állt, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK